Kassa. A Felszabadulás téren álló félkész kongresszusi központot a leleményes népnyelv hajléktalan-Hiltonnak nevezte el, mivel évek óta csak e célra használják az egyre rosszabb állapotban lévő objektumot.
Megszűnik a kassai hajléktalan-Hilton
Az átalakításhoz szükséges terveket a cég közösen dolgozta ki a városi főépítész hivatalával, főleg azt tartva szem előtt, hogy Kassa egyik legforgalmasabb pontján esztétikus és jól kihasználható épület álljon. Peter Murko városi főépítész elmondta, a szükséges dokumentumokat már sikerült beszerezni, az építkezés napokon belül elkezdődhet. Az olasz cég ráadásul annak idején nem is tudta, milyen jól jár az objektummal, amelynek tőszomszédságában épül fel az Aupark. Az említett kétszintes parkoló mellett exkluzív irodahelyiségeket is bérbe adnak majd az olaszok, akik az átadás időpontjáról egyelőre nem nyilatkoztak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.