Megszavazták a kamatmentes állami támogatás elfogadását Füleken

fülek városháza
Fülek |

A füleki városi képviselő-testület elfogadta szeptemberi ülésén az önkormányzat működésére nyújtott kamatmentes állami támogatást, mely a koronakrízis miatti bevételkiesés pótlására szolgál.

Bár a város próbálta csökkenteni a kiadásait, a koronakrízis miatt a tervezett bevételekben mintegy 200 ezer eurós hiány mutatkozik. A kormány kamatmentes kölcsönéből fedezhetik az elmaradt bevételek miatt kialakult költségvetés hiányt. A támogatás futamideje négy év, és az első részletfizetést 2024-ben kell törleszteni. A képviselők végül a 235 ezer euró összegű támogatás elfogadása mellett döntöttek. Mivel az állam azt kéri, hogy a nyújtott pénzeszközök legyenek az év végéig felhasználva, a pénzt az önkormányzat működésére fordítják, azt az összeget pedig, amely eredetileg a költségvetésben erre a célra volt szánva, átutalják a tartalékalapba. Ezt követően átcsoportosítják a pénzt jövő évi költségvetésben, és felhasználhatják az elmaradt beruházási projektekre. „A törvény lehetővé teszi számunkra az ilyen megoldást“ ‒ mondta Mágyel Andrea, a városi hivatal vezetője. A kölcsönt a város 2024-ben kezdi el törleszteni, és 2027-re fizeti le. Az éves részletfizetés megközelítőleg 58 ezer euró összeget tesz ki.

Félmilliós projekt indítását tervezik

Fülek város Losonctamási községgel együttműködve több mint 474 ezer euróra pályázik az újonnan megalakult Beruházási, Régiófejlesztési és Informatizálásért Felelős Minisztériumnál. Amint azt Mágyel Andrea elmondta, a projekt célja a járás egyes hivatalainak kapacitásnövelése, ill. a helyi közigazgatás tehermentesítése. A projekt fő eleme egyféle közös irodaként működő szakmai munkacsoport létrehozása lesz. „Olyan szakemberek gárdájáról van szó, akik munkakörébe a lehetőségek aktív keresése fog tartozni, melyek által a járás községei támogatásokhoz juthatnak, s akik azt követően segíteni fogják őket a tervezeteik megvalósításában“ – magyarázta a hivatalvezető, hozzátéve, hogy a munkacsoport tagjainak dolga lesz a járás egyes községei stratégiai dokumentumainak elemzése és átdolgozása is. A projekttől azt várják, hogy átláthatóbbá teszi az egyes eljárásokat, hatékonyabbá válik a hivatalok működése és a közös eljárással újabb pénzforrásokhoz is jutnak a járás fenntartható fejlődése érdekében. (hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?