Régió

Megszabadítanák Somorját az óriásplakátoktól

Somorja | Több óriásplakátot is eltávolítottak a napokban Somorján, az év folyamán tovább harcolnának a vizuális szmog ellen a felső-csallóközi városban. A cél az, hogy felszámolják a reklámfelületeket.
author
Kiss Bartalos Éva

2022. január 17. 21:30

A városban látható reklámfelületek nagy része illegálisan van kihelyezve
- Somogyi Tibor felvétele

Pozsonyban tavaly kezdték el felszámolni az óriásplakátokat és reklámfelületeket, mert a fővárosban is riasztó méreteket ölt a vizuális szmog. Ez részben a dunaszerdahelyi járásbeli városokra is alkalmazható, hiszen a forgalmas utak mellett számos reklámfelülettel próbálják megszólítani az arra haladókat. Somorján korábban is tervezték, hogy ritkítják a bérelhető reklámfelületek számát, és ez az igyekezet a területfejlesztési terv 4. számú módosításába is bekerült, olvasható a városi hivatal honlapján. Korábban Balheim Henrietta városi képviselő javaslata alapján is eltávolítottak reklámfelületeket. A napokban hat óriásplakátot számolt fel a közterület-fenntartó vállalat, egyebek mellett a Pipagyújtó emlékmű mellől is. Orosz Csaba polgármester lapunknak elmondta, hogy fokozatosan szeretnék eltüntetni az óriásplakátokat.

„A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a kihelyezett óriásplakátok alig 10 százaléka legális. A nagy részük engedély nélkül van kihelyezve, rendezetlenül és csúfítják a várost. Bennünket ez zavar“

- jelentette ki a polgármester hozzátéve, hogy egyértelmű koncepcióval vágnak neki a feladatnak. Ha tudják, ki az illegális reklámfelület tulajdonosa, akkor felszólítják, hogy távolítsa el az építményt, ha nem teszi meg, akkor a város végzi el a feladatot. A legálisan kihelyezett felületekre pedig nem hosszabbítják meg a bérleti szerződést.

Somorja

Orosz Csaba megjegyezte, hogy nem egyszerű feladattal állnak szemben, ugyanis korábban néhány érintett hivatal nem támogatta ezeket a törekvéseket, ez azonban idővel megváltozott. A reklámfelületeket bevételt hozhatnak az önkormányzatoknak, de mivel Somorján a döntő részük illegális, emiatt elenyésző bevételhez jutottak a bérbeadásból. A polgármester szerint azonban ebben az esetben nem a profit a fontos, hanem az, hogy megtisztítsák a várost a vizuális szmogtól.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
erettsegivizsga

Visszatért a klasszikus szóbeli érettségi

Igor Matovič (OĽaNO) a Slovnaft-adó és a családtámogatási csomag után tegnap egy újabb ötlettel rukkolt elő. Elfogadtatna egy törvénytervezetet, amely meghatározná, hogy a politikai vitaműsorokban csak a parlamentbe beválasztott pártok képviselőit lehetne

Kedden kiderül, megvétózza-e az SaS Igor Matovič javaslatait

putyin

Merényletet kíséreltek meg Vlagyimir Putyin ellen

zelenszkij

Zelenszkij: Naponta száz ukrán katonát gyilkolnak meg az oroszok

új szó

Miről ír a keddi Új Szó?

fdd

KVÍZ: Ha ezt a műveltségi tesztet nem tudod, akkor ideje visszatérni az alapiskolába!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.