Egy nyolcadikos fiú gyilkossággal kapcsolatos fenyegetése miatt hívták ki a rendőröket a besztercebányai Ďumbierská Utcai Alapiskolába.
Megöléssel és merénylettel fenyegette meg tanárnőjét egy alapiskolás diák

Egy nyolcadik osztályos tanuló az osztálytársai előtt azt mondta az éppen a tanteremben oktató tanárnőnek, hogy valakit meg fog ölni, és merényletet tervez végrehajtani. A pedagógus azonnal jelentette az esetet az igazgatónak, aki kihívta a rendőröket.
A diákot őrizetbe vették, kihallgatni azonban egyelőre nem tudták, mivel ezt elutasította. A Joj úgy értesült, hogy a fiú korábban iskolai zaklatás áldozata lehetett.
További részleteket az ügy érzékenységéből adódóan egyelőre nem közöltek, a vizsgálatok jelenleg is folynak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.