Megkezdődtek a koronázási ünnepségek Pozsonyban

koronázás
Pozsony |

Tegnaptól tartanak a koronázási ünnepségek a fővárosban. 

„Idén II. Miksa uralkodását idézzük fel és kiderítjük, honnan ered Pozsony és Firenze kapcsolata” – mondta Iveta Plšeková, a főváros alpolgármestere. Péntek délután háromkor a Fő téren Juraj Hrčka és a Danubius Octet Singer koncertjével kezdődött a program, utána – idén először – a gyerekek koronázási menete színesítette a fesztivált.

Ma megnyitják a látogatók előtt Pozsony Archívumát, ahol ingyenes tematikus sétákat indítanak a koronázások nyomában. Vasárnap délután háromkor kezdődik a rendezvény egyik legnagyobb és legkedveltebb attrakciója, elindul a várból a Fő térre a koronázási menet, élén II. Miksa Habsburg uralkodóval, aki a magyar királyok között I. Miksaként ismert. Kora este lovagi torna lesz a Tyrš rakparton, a Szent Márton- dómban a város énekkara ad koncertet. Jövő péntekig a város számos pontján szerveznek előadásokat, sétákat és bemutatókat.

A magisztrátus nemcsak a városi szervezetekkel, hanem a nyilvánossággal is együttműködött a rendezvény megtervezésekor. A lakosok által javasolt programokkal is kiegészítették a rendezvény felhozatalát. A szakmai bizottság közel tízezer euró támogatást osztott szét a kérvényezők között. A felhívásnak köszönhetően a pozsonyi borokat is megkóstolhatják az érdeklődők, lesz Mária Terézia-koncert, amelyen felcsendülnek a monarchia darabjai és Musica litera zenés-irodalmi estet is rendeznek. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?