Megállóba hajtott egy részeg sofőr Pozsonyban, négyen meghaltak

Baleset történt pozsonyban
Pozsony |

Borzasztó tragédiát okozott egy részeg sofőr a fővárosban.

Vasárnap 22:15 körül tragédia történt a Zoch utcai buszmegállóban - egy részeg sofőr hajtott bele, a balesetben legalább négy ember vesztette életét, hatan súlyos sérülést szenvedtek. A Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) nyilatkozata szerint a helyszínre érkező tűzoltók az autóból, illetve a jármű alól is szabadítottak ki embereket.

A tragédiára sorra reagálnak a szlovák politikusok. Zuzana Aufrichtová, az Óváros polgármestere részvétet nyilvánított az elhunytak hozzátartozóinak.

Az óvárosi utca ma a legnagyobb árat fizeti az arroganciáért. Eddigi információink szerint a részeg vezetés öt ember életét követelte, tízen pedig kritikus állapotban vannak

– írta Aufrichtová.

A szemtanúk szerint a sofőr meg sem próbált fékezni, a brutális gázolás után még vagy tíz métert hajtott. A mentők hivatalos tájékoztatása szerint a balesetben négyen hunytak el, a sérültek száma hat.

Galéria

(mm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?