A jubileumi forduló nyertese a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda csapata lett, akik idén indultak először a versenyben (A szerző felvétele)
Matematikai tehetségek a Lakszakállasi Alapiskolában – ilyen volt a 20. „Laki Matek” (FOTÓK és VIDEÓ)
Október 29-én, a szerdai nap folyamán ismét a logika és a számok körül forgott a lakszakállasi és környékbeli diákok világa: ekkor zajlott ugyanis a már hagyományos, idén 20. alkalommal megrendezett „Laki Matek” csapatos matematikaverseny.
A járáshatár mellett fekvő, csaknem 1200 lelket számláló Lakszakállas alapiskolájában a komáromi és a dunaszerdahelyi járás iskoláinak diákjai mérték össze tudásukat, mégpedig háromfős csapatokba tömörülve – mindegyikben egy hatodikos, egy hetedikes és egy nyolcadikos tanulóval. A szervezők büszkék arra, hogy Komárom összes alapiskolája mellett számos faluból is indultak, a jubileumi fordulón 19 iskola 22 csapata mérte össze tudását.
A 21 év
A „Laki Matek” eddig csupán egyszer maradt el, mégpedig a Covid-időszak alatt, de a következő évben online formában sikerült megszervezniük. A verseny ötlete az iskola tehetséggondozó programjából nőtt ki: a szervezők olyan formátumot kerestek, amely nem egyéni, hanem csapatmunkára épülő matematikai megmérettetést kínál – ezzel téve magukat egyedülállóvá.
„Ha megnézem most azokat, akik korábban gyerekként versenyeztek itt, azt mondom, hogy nagyon megérte ez a 20 év, amit a »Laki Matekba« fektettünk”
– osztotta meg büszkén Bajcsi Barnabás, a verseny ötletadója, a helyi alapiskola matematikatanára, aki egykoron Kovács Béla korábbi igazgató oltalma alatt és szoros együttműködésével kezdte el a szervezést még 2005-ben.
Az első versenyt 6 csapattal indították és csak közeli iskoláknak szóltak, amelyek a Komáromi járásban a Vágtól nyugatra vannak, illetve a Dunaszerdahelyi járásból még néhánynak. Idővel egyre népszerűbbek lettek, néhány évvel később csatlakoztak hozzájuk Magyarországi intézményekből is, és a meghívás folyamata is átalakult, nem kellett külön szólniuk, az iskolák maguk jelentkeznek. Már egy ideje átjutottak a Vágon is, ami azt jelenti, hogy például Hetényről és Szentpéterről is vannak visszatérő csapataik. A versenyen évente körülbelül 20 csapat, azaz 60 lelkes, matematikát kedvelő tanuló vesz részt.
Elfoglaltság a diákoknak és tanáraiknak
A program reggel 8 órakor kezdődött a csapatok érkezésével, majd 9-kor hivatalosan is megnyitották a programok. A kultúrműsor után Csicsay Zoltán, a Lakszakállasi Alapiskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, utána Fekete Irán, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke beszélt, majd adta át a szervezet emléklapjait. Mayer Ferenc polgármester is szólt néhány szót, végül Bajcsi Barnabás ismertette a verseny szabályait és menetét.
Az első forduló fél 10-kor vette kezdetét, melyben a tanulók egyénileg oldották meg az évfolyamoknak előkészített, színekkel megkülönböztetett feladatsorokat. A megszerzett pontokat összeadva kapták meg a csapat eredményét. Amíg a versenyzők számoltak, a kísérő pedagógusok sem maradtak tétlenek: számukra Egyed László, kitüntetett magyar-fizika szakos tanár, a bajai Matematika Vándorgyűlés tapasztalt előadója tartott szakmai előadást „Szakköri feladatok 7. és 8. osztályosoknak” címmel.
A közösségformáló matek
„A Laki Matek hagyománnyá vált nálunk, amúgy is fontos számunkra, hogy találkozzunk és együttműködjünk a szomszédos iskolákkal. Azt tapasztaljuk, hogy aki itt hatodikosként megjelenik, hetedikesként és nyolcadikosként is szeretne még versenyezni”
– mondta el az Új Szó olvasóinak Csicsay Zoltán, a Lakszakállasi Alapiskola igazgatója, aki szerint példamutató, hogy egy közösség ennyi éven keresztül össze tudjon tartani egy közös cél érdekében, működjenek bárhol is. Hozzátette, hogy az idén már nem csak a felső-, hanem az alsótagozatos pedagógusok is besegítettek a szervezésbe. A segítő diákokkal együtt összesen mintegy 30-an dolgoztak a háttérben a rendezvény sikerességéért.
Fizikai kísérletek
A verseny második fordulója fél 12 és fél 1 között zajlott, ekkor már közösen oldották meg a csapatok a látványos és elgondolkodtató számkeresztrejtvényt. A végső sorrendről az összesített pontszám döntött, amelyet az ünnepélyes eredményhirdetésen, délután 4 órakor hirdettek ki. A szervezők a három legeredményesebb csapatot, valamint az évfolyamonkénti legjobb tanulókat külön-külön is díjazták. A résztvevőket és a kísérő tanárokat előtte egy kiadós ebéd és egy különleges program is várta: Fizibusz látványos fizikai kísérletekkel szórakoztatta a tanulókat, aki a bátor jelentkező diákok segítségével „robbantott” és zenélt is a színpadon.
- a diósförgepatonyi Eötvös Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda
- a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola
- a csilizradványi Koczán Mór Alapiskola
- a komáromi Munka Utcai Alapiskola
- a Naszvadi Alapiskola „A” csapata
- a Lakszakállasi Alapiskola „A” csapata
- a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont „A” csapata
- a Lakszakállasi Alapiskola „B” csapata
- a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont „B” csapata
- a vásárúti József Attila Alapiskola
- a komáromi Mariánum Egyházi Iskolaközpont „B” csapata
- a komáromi Jókai Mór Alapiskola
- a komáromi Mariánum Egyházi Iskolaközpont „A” csapata
- a hetényi Tarczy Lajos Alapiskola
- a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola
- a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda
- a szentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda
- a Nyárasdi Alapiskola
- az ekecsi Arany János Alapiskola
- az ekeli Hetényi János Alapiskola
- a Naszvadi Alapiskola „B” csapata.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.