Kiürült a Nivy környéke - hatástalanították a bombát, amely miatt több utcát evakuáltak Pozsonyban (GALÉRIA)

bomba

Hétfő este váratlanul leállt az élet Pozsony központjában, miután a Landerer utcában folyó ásási munkálatok során egy több mint nyolcvanéves légibombát találtak. Kedd reggel több utcát evakuáltak. FRISS: A bombát sikerült hatástalanítani, délben visszaköltözhettek a lakók otthonaikba.

Frissítve 11.30

A rendőrség a közösségi hálón arról tájékoztatott, hogy a tűzszerészeknek 10:45-re sikerült hatástalanítaniuk a bombát, amelyet ezt követően elszállítanak a helyszínről. 

Jelenleg az evakuált területen már nem áll fenn veszély, a környező épületek lakói biztonságban visszatérhetnek otthonaikba és munkahelyeikre

– közölte a rendőrség.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint kedd reggel 6:00 óra és 9:00 óra között evakuálták a Malomliget (Mlynské Nivy), Košická, Landerer, Pribinova, Továrenská, Dosztojevszkij sor és Karadžičova utcák környékén található épületeket, majd megkezdték a pirotechnikai munkálatokat. Az evakuálás Pozsony új negyedét érintette, amelyet Downtownnak is neveznek, s ahol a szlovák főváros legmagasabb épületei találhatók.

A Landerer és Čulenova utcák kereszteződése közelében található építkezésen végzett ásási munkálatok során találták meg a bombát, amelyről hétfő délután 6-kor érkezett bejelentés a rendőrségre. Ezt követően a hatóságok pirotechnikusokkal mentek a helyszínre, ahol válságstábot alakítottak, majd lezárták a környéket.

A teljes forgalomkorlátozás a Malomliget (Mlynské Nivy), Košická, Prístavná (a Plynárenská utcától), Landererova, Pribinova és Dosztojevszkij sor (a Krupová utcáig) utcákat érinti. Emellett mindkét irányban lezárták az Apollo hidat is. 

A Malomliget, Apollo híd és Dosztojevszkij sor környékén nem közlekednek a városi tömegközlekedés járatai sem. A korlátozás a 40-es, 42-es, 60-as és 72-es trolit, valamint az 50-es, 68-as, 70-es, 78-as, 87-es, 88-as és 90-es autóbuszt érinti.

A lakók elmondása szerint a rendőrök reggel héttől az összes lakásba bekopogtattak, és felszólították őket, hogy fél kilencig hagyják el otthonukat. Eredetileg kilencig kellett volna ideiglenesen kiköltözni. Mivel csak a Sky Park épületegyüttes négy épületében közel ezer lakás van, a folyamat eltartott egy ideig. A mindig nyüzsgő városrész fél kilencre kiürült. A rendőrök szerint az evakuálás problémamentesen zajlott.

Galéria

A megtalált AN-M64 típusú amerikai bomba a második világháború idejéből származik. Nem csupán mérete miatt ijesztő, hanem azért is, mert a szakértők szerint 120–130 kilogrammnyi robbanóanyagot tartalmazhat. A robbanószerkezet hossza 1,6 méter, átmérője pedig 37 centiméter, így súlya eléri a 226 kilogrammot. Egy ilyen bomba potenciálisan egész háztömböket sodorhatna veszélybe.

(tvnoviny.sk, tasr, mn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?