Új mammográfiai berendezést helyeznek üzembe hamarosan az Érsekújvári Oktató Kórházban és Rendelőintézetben. A korszerűsítés ideje alatt, november 13-tól a radiológiai osztály nem fogad szűrésre érkező betegeket.
Mammográfiai vizsgálatra készült Érsekújvárba? El kell halasztania!
A kivizsgálásra jelentkezők új időpontot kapnak.
A kórház tájékoztatása szerint az új mammográfiai készüléket várhatóan november 24-én helyezik üzembe, amennyiben a munkálatok a tervek szerint haladnak.
Helena Hamranová, a radiológiai osztály főorvosa egy korábbi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az egészségügyi központba érkező betegeket elsőként náluk vizsgálják meg, majd a levett minta a patológiai osztályra kerül. Ezt követően konzultálnak a sebészorvossal a 9. emeleti, specializált mammográfiarendelőben, végül pedig a mammográfiai bizottság hagyja jóvá a kezelési folyamatot.
Az érsekújvári kórház úgynevezett „mellmentő csapatában” radiológus, patológus, sebész és onkológus dolgozik együtt a betegek gyógyulása érdekében. Miriam Ujváryová sebészorvos tájékoztatása szerint évente mintegy száz mellműtétet végeznek az intézményben.
A korai diagnosztizálásban rendkívül nagy segítséget jelent majd az új, korszerű mammográfiai berendezés üzembe helyezése.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.