A politika és a média viszonyáról, a véleménysza- badságról és a befolyásolás eszközeiről is vitáztak.UngvárA kárpátaljai város másodszor adott otthont a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK) éves találkozójának.A rendezvényen hat ország – Románia, Szlovákia, Szerbia, Szlovénia, Ma
Magyar újságírók találkoztak Ungváron
A politika és a média viszonyáról, a véleménysza- badságról és a befolyásolás eszközeiről is vitáztak.
Ungvár
A kárpátaljai város másodszor adott otthont a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK) éves találkozójának.
A rendezvényen hat ország – Románia, Szlovákia, Szerbia, Szlovénia, Magyarország és Ukrajna – magyar újságírói találkozhattak és vitathatták meg a mindennapi munkájukkal kapcsolatos történéseket. A mintegy negyven, erdélyi, felvidéki, vajdasági, muravidéki, magyarországi és kárpátaljai résztvevő ellátogatott az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetébe, ahol az intézmény vezetője, Spenik Sándor dékán tartott részletes beszámolót. Ezután A sajtó és a politikum viszonya címmel kezdődött szakmai konferencia, mely Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, egykori főszerkesztő vitaindító előadásával indult. A résztvevők ezt követően beszámoltak az otthoni közéleti és politikai viszonyokról, valamint arról is értekeztek, hogy a politika az egyes országokban miként próbálja befolyásolni a kisebbségi médiát. Szintén szóba került a különböző gazdasági csoportok, illetve a tulajdonosi jogokat gyakorló személyek vagy vállalatok és a szabad sajtó kapcsolata, de a felszólalók megosztották nézeteiket a véleményszabadságról, a kisebbségi helyzetből adódó sajátosságokról, valamint a mindenkori hatalom és az újságíró etikai-szakmai kötelességeiről is.
A szakmai találkozó résztevői ellátogattak egyebek mellett a beregszentmiklósi várkastélyhoz, Ungvárra, Munkácsra, a Kenderesi Feszty Panorámakilátóhoz és a szerednyei várromhoz is. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója 2005-ben Szegeden alakult. A kezdeményezők szándéka szerint általa új lehetőségek adódtak a magyarországi, az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, a vajdasági, valamint a horvátországi és a muravidéki magyar sajtómunkások együttműködésére. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója legfőbb célkitűzései között a kisebbségi közösségek anyanyelvi tájékoztatásában tapasztalt gondok közös orvoslását, egymás megismerését, az európai színvonalú és magyar szellemiségű újságírás eszményének megvalósulását határozta meg. A KMÚEK a kezdetektől hangsúlyozta a határon túli magyar újságíróképzés és -továbbképzés fontosságát, ugyanakkor különböző helyszíneken több tanácskozást tartott a sajtószabadság kérdéséről, valamint egyéb meghatározó jelentőségű témakörökről is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.