Egy rutinvizsgálat során derült ki, hogy a Kassai Állatkertben is megjelent a madárinfluen- za. Az állatkertet ideiglenesen lezárták, az állatokat megfigyelés alatt tartják.
Madárinfluenza a kassai állatkertben
Egy rutinvizsgálat során derült ki, hogy a Kassai Állatkertben is megjelent a madárinfluen- za. Az állatkertet ideiglenesen lezárták, az állatokat megfigyelés alatt tartják. A mezőgazdasági minisztéri- um arra kéri az állattenyésztő- ket, ha valami rendellenessé- get észlelnek, azonnal forduljanak az állatorvoshoz.
Kassa
Az állatkert egyik állatorvosa figyelt fel a négy pézsmaréce (a pekingi kacsához hasonló szárnyasfajta – a szerk. megj.) furcsa viselkedésére. A fertőzött állatokat azonnal befogták, mintát vettek, amit szakértői vizsgálatra küldtek a zólyomi székhelyű Állami Állategészségügyi Hivatalba. A vizsgálat megerősítette a H5-ös típusú madárinfluenza jelenlétét. „A fertőzés epicentruma a Kassai Állatkert teljes területére kiterjed, ezért az illetékesek jelenleg is a szükséges intézkedések bevezetésén dolgoznak. Az állatkertet meghatározatlan ideig zárva marad” – közölte Michal Feik, a földművelésügyi minisztérium munkatársa. Nem sokkal később kiderült, az állatkert állományában összesen 341 madár lehet fogékony a H5-ös vírus által terjesztett betegségre, ezért azokat is megvizsgálják. Védett és veszélyeztetett fajok is vannak az állatkertben. „Erich Kočner, az állatkert igazgatója szerint szerencsénk van, hiszen azokat a fajokat, amelyek most megfertőződtek, külön helyiségekben vészelik át a telet, vagyis nincsenek közvetlen kapcsolatban a többi szabadon élő madárral. A fertőzés felbukkanása miatt az állatkert összes rendezvényét töröltük, tegnaptól pedig szigorított készenléti állapot van érvényben” – mondta lapunknak Eva Malešová, a Kassai Állatkert kommunikációs központjának munkatársa.
A fertőzött pézsmarécéket a vizsgálat után a zólyomi laboratóriumban elaltatták és megsemmisítették.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.