Leváltották a kétyi polgármestert

Kéty

Népszavazást tartottak szombaton a lévai járásbeli Kétyen a polgármester leváltásáról. A szavazáson a választók 58 százaléka (290 személy) vett részt. 280-an a polgármester leváltására szavaztak.

A tájházban kialakított szavazóhelybe folyamatosan érkeztek a választók, kilenc óra körül Molnár Péter polgármester is megjelent. Lapunkkal közölte, ő is szavazni jött, de végül mégsem voksolt. Nyilatkozni nem akart.

Az ügyészség is jóváhagyta

„A teremben megpróbált fényképeket készíteni. Megkértük, hogy ezt ne tegye, és ha szavazni szeretne, álljon be a sorba” – tájékoztatta lapunkat Bohák Valéria, a népszavazási bizottság elnöke. A bizottság a népszavazást megelőzően megkereste a polgármestert és kérte, adja át a választásra jogosultak névsorát, de erre nem volt hajlandó. Korábban a népszavazás legitimitását is megkérdőjelezte és a kiírását is megpróbálta megakadályozni a márciusi testületi ülésen. A népszavazás kihirdetésének törvényességét később az ügyészség megerősítette.

Négy éve tartó viszály

A képviselők a népszavazás kiírásáról egy februári petíció alapján – amiben a lakosok a polgármester leváltását követelték – döntöttek. A referendum napján a faluban békés volt a hangulat, de érezni lehetett a feszültséget. Nyilatkozni senki nem akart. A népszavazást hosszú hónapok óta tartó viszály előzte meg, amelynek előzményei a polgármester megválasztásának idejére nyúlnak vissza. A polgármester ugyanis közvetlenül megválasztása után úgy döntött, átveszi a református egyháztól az óvoda és az iskola vezetését, ez ellen aláírásgyűjtés kezdődött. Az egyik petíciót a szülők indították, a másikat a falu lakosai. A szülők petícióját, amelyben azt kérték, hogy a község a megszokott módon támogassa az egyházi óvoda és iskola működését, 127-en írták alá, és kijelentették, szeretnék, ha az egyház maradna az intézmény fenntartója. Ezt a petíciót a polgármester formai hiányosságokra hivatkozva elutasította. A másik aláírásgyűjtés Molnár Péter visszahívására irányult. A helyiek azt állították, a polgármester több embert felkeresett, és rávette őket, hogy vonják vissza aláírásukat. A négy éve tartó viszály, amely teljesen megosztotta a falut, később a sport- és kulturális életre is kiterjedt.

A hivatal ajtajára ragasztották

A népszavazást megelőzően a polgármester kijelentette: csütörtökig zárva lesz a hivatal. A szavazatok összeszámlálását követően a referendumbizottság tagjai nem jutottak be az épületbe, hogy a község hirdetőtáblájára kifüggeszthessék ez eredményt, ezért a hivatal ajtajára ragasztották ki. „Az eredmények kihirdetését követően a polgármester automatikusan elveszíti a mandátumát. A törvény értelmében ilyen esetekben az alpolgármestert kell felkérni, hogy vegye át a falu vezetését. Ha nem hajlandó, akkor a képviselők maguk közül választanak megbízott faluvezetőt a novemberi önkormányzati választásokig” – közölte a Szlovákiai Városok és Falvak Polgárai Szövetsége. Időközi választás most nem jön számításba, mivel erre csak januárban és novemberben van lehetőség. A népszavazási bizottság még a szavazatok összeszámlálása előtt felkereste az alpolgármestert, hogy felkérje, legyen jelen a szavazatszámlálásnál, de azt az információt kapták, hogy elutazott és csak vasárnap este ér haza. Arról, hogy Molnár Péter leváltását követően ki vezeti a falut, a holnapi rendkívüli ülésén dönt a testület.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?