Klemen Terézia és Varga Tamás a sajtótéjékoztatón
Ismét lesz Lehárfeszt Komáromban, Jókaival és Strauss-szal a főszerepben
Kétnapos, javarészt ingyenes fesztivállal tisztelegnek Komáromban Lehár Ferenc zeneszerző munkássága előtt. A programban idén különös hangsúly kap Jókai Mór és Johann Strauss öröksége is, ugyanis mindketten 200 évvel ezelőtt születtek.
Október 24-én (péntek) és 25-én (szombat) rendezik meg a sorrendben harmadik Lehárfeszt nemzetközi operettfesztivált Komáromban. A program főszervezője a Lehár Ferenc Polgári Társulás, amelynek elnöke, Klemen Terézia tájékoztatta a sajtót a kétnapos eseményről.
Három géniusz
„Nagyon színes programot állítottunk össze, méghozzá a »három géniusz két nap, egy városban« jegyében. Mit jelent ez?
Jókai bicentenárium van ebben az évben, és mi is szeretnénk megemlékezni városunk világhírű szülöttjéről. Ezen kívül ebben az évben emlékezünk Lehár születésének 155. évfordulójára, míg Johan Strauss szintén 200 éve született”
– fejtette ki Klemen Terézia.
A három alkotó hatott is egymásra, így logikus, hogy egy programon belül szerepeltetik őket. Ennek a legjobb bizonyítéka az október 24-i főprogram, ugyanis a Strauss és Jókai által közösen jegyzett A cigánybáró című nagyoperetett láthatja a közönség az Egressy Béni Városi Művelődési Központ (VMK) színpadán 19.00-tól. Másnap este a Bor, mámor, szerelem az operában és az operettben c. gálaestre kerül sor, ugyancsak 19.00-tól, ahol egy operettet láthat a közönség Házy Erzsébet nyomdokain, illetve a Tenorok koncertjét.
Ez a két esti főprogram fizetős, minden más ingyenes. A pénteki koncert belépőjegye 12, a szombatié 15 euróba kerül. Ezeket a VMK jegypénztárában vagy az interneten keresztül lehet megvásárolni.
Gyerekek, táncok, kiállítások
Mindjárt október 24-én zenés gyermekelőadással indul a fesztivál. 14.00-tól Mesén innen, mesén túl címmel a VMK színpadán mutatják be darabjukat Kékkovács Mara és Bordás Barbara a Budapesti Operettszínházból.
A programból nem hiányzik a kiállítás sem: pénteken ugyancsak a VMK-ban korabeli Jókai képregények ábrázolásairól nyílik egy tárlat a VMK épületében.
A főszervező külön kiemelt egy október 25-i eseményt is: 14.45-kor a Balatonfürdei Reformkori Hagyományőrzők vonulnak fel korabeli ruhákban, s koszorúzzák meg a belvárosban található Jókai- és Lehár-szobrokat. 15.25-től pedig külön műsort adnak a Klapka téren. Ugyanitt kerül majd sor 18.10-től az Örömtáncosok keringőjére, ahol több száz Komárom környéki táncos lép majd fel, s jár keringőt mécsesek fénye mellett.
Átfogó kulturális esemény
A pontos programról az érdeklődők többek közt a VMK vagy a Lehár Ferenc Polgári Társulás elérhetőségein tájékozódhatnak.
A sajtótájékoztatón jelenlevő komáromi alpolgármester, Varga Tamás megköszönte Klemen Terézia szervezőmunkáját, s hozzátette:
„Ki merem jelenteni, hogy büszke vagyok arra, hogy komáromi vagyok, hiszen itt a kultúra mindig is élt, él, és élni is fog.“
Az eseményt az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatja – de emellett még több más intézmény és szervezet is hozzájárult a megvalósulásához.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.