Leállították az olasz hulladékbehozatalt

Tornai mészgyár
Torna |

A Kassától mintegy 40 kilométerre fekvő tornai cementgyár kemencéjében többek között Szlovéniából, Magyarországról, Ausztriából, Horvátországból és Olaszországból importált hulladékot is égetnek. A Pro Naturo kezdeményezés szerint az ide szállított hulladék a koronavírus terjedése miatt is potenciális veszélyforrás lehet. A minisztérium és a cementgyár szerint a hulladék biztonságos.

A Kassához közeli kistelepülés határában működő cementgyárba importált hulladékra és az abban rejlő veszélyforrásra Czompoly Csaba, az alakulóban lévő Pro Naturo kezdeményezés alapító tagja hívta fel szerkesztőségünk figyelmét. Elmondása szerint 2019-ben Szlovákia területére több mint 300 ezer tonna hulladékot hoztak be külföldről, ennek jelentős része a tornai cementgyárba került. A fiatalember szerint különösen nyugtalanító, hogy a kassai régióba került hulladék egy része Olaszország koronavírussal leginkább fertőzött területeiről származik. 

Veszélyes-e a hulladék?
„Jogosan merül fel a kérdés, hogy a szállítás előtt nem hőkezelt hulladék vajon nem minősül-e potenciális veszélyforrásnak, illetve nem okozhat-e megbetegedéseket a helyi lakosok között. Van okunk az aggodalomra, nem kizárt ugyanis, hogy a gyártási folyamattal a cementgyár közelében élők egészségét veszélyeztetik. A gyárba külföldről, többek között Olaszország Covid-19-vírussal fertőzött területeinek epicentrumából is importálnak hulladékot. Tudni szeretnénk, kellőképpen hőkezelik-e a hulladékot, hogy kizárják a fertőzés továbbterjedését. A tornai eset sajnos nem egyedi, éves szinten több száz tonnányi hulladékot importálnak a nádasfői (Rohožník), a lédeci (Ladce) és a felsőszernyei (Horné Srnie) cementgyárakba isˮ – tudatta lapunkkal Czompoly Csaba. Hozzátette, kezdeményezésük arra kéri a kompetens szerveket a környezetvédelmi minisztériummal együtt, hogy vizsgálják meg a hulladékot, és az eredményekig állítsák le azok behozatalát. 

Nincs mitől tartani 
Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter állítja, a tornai cementgyárba szállított szemét nem veszélyezteti a környéken élők egészségét. „Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a mi válságstábunkat is tájékoztatta, hogy a hulladékkal történő manipulálás, beleértve az egészségügyi gondozásból származó hulladékot, vagy például a szájmaszkok és egyéb egészségügyi eszközök kezelése során egyetlen alkalommal sem regisztrálták a fertőzés terjedését. Más típusú hulladéknál még kisebb lenne a veszély. Éppen ezért aggodalomra semmi okˮ – áll a miniszter nyilatkozatában. Budaj úgy véli, hogy az országos válságstábnak nagyobb figyelmet kellene szentelnie a sofőröknek. Mivel ők kivételt kaptak, átkelhetnek a határokon. „Olyan emberekről beszélünk, akik nem mennek karanténba. Nemcsak azokról van szó, akik különféle anyagokat szállítanak, hanem azokról is, akik élelmiszert fuvaroznak. 

A miniszter állítja, jelenleg az ország területén nem engedélyezett a klasszikus hulladék importálása. „Csak olyan hulladékot lehet behozni, amelyet energia-visszanyerés céljából használnak fel. Mivel a cementgyárak is hulladékégetéssel nyerik az energiát, ők is ebbe a csoportba tartoznak. Ők nem tárolás, hanem felhasználás céljából importálják a hulladékotˮ – magyarázta a környezetvédelmi miniszter. 

Nincs elég szemét 
Mivel a Pro Naturo elsősorban a CRH Szlovákia csoportosuláshoz tartozó tornai cementgyár működése miatt aggódik, Viera Blazseket, a vállalat kommunikációs szakemberét is felkerestük. „Tisztában vagyunk a kezdeményezés felhívásával és értjük az aggodalmukat, azonban egyetlen szerv és intézmény sem bizonyította, hogy a hulladékkezeléssel terjedne a vírus. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetünk az alkalmazottaink egészségére. Szigorú óvintézkedéseket vezettünk be, hogy a sofőrök ne érintkezzenek a hulladékkal. Az alkalmazottak kesztyűben és szájmaszkban dolgoznak, a szükséges papírmunkát elektronikusan végezzük. Az Olaszországból származó hulladék importálását ideiglenesen leállítottukˮ – tudatta lapunkkal Blazsek. Csakúgy, mint az összes többi cementgyárban, a tornaiban is égetéssel nyerik az energiát. Az importált hulladék műanyagot, fát, textíliát és hasonló anyagokat tartalmaz. A hulladék azokat a fosszilis tüzelőanyagokat helyettesíti, amelyeket általában más cementgyárakban használnak. „Az alternatív tüzelőanyagok felhasználásával jelentősen csökkentjük a szén-dioxid-kibocsátást, ezáltal betartjuk a szigorú környezetvédelmi előírásokat. Mindezek mellett az is pozitívum, hogy a hulladék nem a szeméttelepekre kerül, hanem hasznos energiaforrást nyerünk belőleˮ – zárta Blazsek. Viszont az itthon kitermelt hulladék túlnyomó része továbbra is a szeméttelepekre kerül, ugyanis ez a legolcsóbb megoldás. Az alternatív tüzelőanyag előállítása jóval költségesebb, és idehaza nincs rá megfelelő kapacitás. A cementgyárak éppen ezért külföldről importálják a hulladék többségét. „Bízunk benne, hogy a helyzet hamarosan jobbra fordul. A hulladék ökológiai feldolgozásának a beindítása csak a kormánytól függ. Itt az idő, hogy támogassák a folyamatotˮ– zárta Viera Blazsek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?