Különleges kisállatok versenye

Alsószeli
Alsószeli |

Az esős idő ellenére folyamatosan érkeztek az érdeklődők hétvégén a kultúrház udvarára, hogy megcsodálják a kiállított kisállatokat. A tenyésztők versenyen mutathatták be a legszebb példányokat.

Az alsószeli kultúrház udvarán péntektől vasárnap délig lehetett megcsodálni a Szlovákiai Kisállattenyésztő Egyesület Felsőszeli Alapszervezete által szervezett kiállításon bemutatott állatokat. 

Kevesebb résztvevő
„Rendszeresen szervezünk ilyen jellegű helyi kiállításokat. Szerettük volna színesebbé tenni, de idén a koronavírus miatt erre nem volt mód. Tótkomlóson van baráti egyesületünk, évek óta együttműködünk, járunk egymás rendezvényeire, a határzár miatt azonban nem jöhettek, így csak a helyi és környékbeli tenyésztők vehettek részt. Csak háziállatokat, különféle fajtájú nyulat, galambot, baromfit és vízimadarakat láthattak az érdeklődők” – mondta el Szarka István, a rendezvény egyik szervezője, a felsőszeli alapszervezet titkára. A rendezvény célja megismertetni az érdeklődőkkel a kisállattenyésztést, hangsúlyt fektetve a népszerűsítésére a fiatalok körében. 

Bevonni a fiatalokat
„Ez a része eléggé nehezen megy, nem könnyű a fiatalokat bevonni az állattartásba. Az a baj, hogy az egyesület tagjai között nagyon sok az ősz hajú” – tette hozzá nevetve Szombath Sándor, a szervezet elnöke. Elmondta, a legtöbb tag elmúlt ötven, sőt, a legidősebb nyolcvanegy éves is, kevés az utánpótlás. A kiállításon kizárólag a Szlovákiai Kisállattenyésztő Egyesület tagjai vehetnek részt, akik a környező településekről érkeztek Alsószelibe. „Minden kiállításon jórészt ugyanazok a tenyésztők vesznek részt, mivel a helyi tenyésztők nem tudnának annyi állatot bemutatni, hogy abból egy szép kiállítást szervezhessünk, ezért kölcsönösen kisegítjük egymást. Így lesz színesebb a kiállítás” – fogalmazott Szombath Sándor. Szarka István kifejtette, vannak olyan kiállítások és versenyek is, ahol csak egyfajta állatot mutatnak be. „Egy olyan kiállításon való részvétel vagy eredmény már sokkal nagyobb érdem, mivel ugyanabból a fajtából rengeteg példány van. 

Kritériumok és a verseny
A bírálók három és fél éves tanfolyamon vesznek részt, majd országos versenyen vizsgáznak. Minden fajnak megvannak a jellegzetességei, amelyek alapján folyik a bírálás. Vannak például az alakgalambok, amelyeknél a külalak a mérvadó. Egy másik csoportba a rajzos galambok tartoznak, vagyis a tollazat mintája, színe alapján pontozzák a példányokat. Más fajtáknál például a hangjukat, a repülést vagy a mozgást értékelik. A röpgalambok egyes fajtái akár három órán keresztül keringenek a levegőben. Ezeket a levegőben töltött idő alapján pontozzák” – magyarázta a galambbíráló. A pontozás egy egyetemes fajtaleírás alapján történik. Mindegyik állatnak meg kell felelnie egy bizonyos kritériumrendszernek ahhoz, hogy versenyen vehessen részt. Minél közelebb áll egy állat a standardhoz, annál több pontot érhet el a versenyeken. „A maximálisan adható pontszám a 100, de ennyit a gyakorlatban nem lehet elérni. A mostani versenyen a 96-os volt a legmagasabb eredmény. A versenyzők négytagú csapatokkal vehetnek részt a versenyen, mindenki a saját állatát mutatja be. Az elért pontszámokból átlagot vonunk, így alakul ki a nyertesek sorrendje” – egészítette ki Szarka István.

Állatok nélkül nem lehet
A felsőszeli alapszervezet 2003-tól szervez rendszeresen kiállításokat, korábban Felsőszeliben, három éve viszont a felújított alsószeli kultúrház udvarában. A szervezők elmondták, nem jönnek tömegek a rendezvényre, de folyamatosan érkeznek látogatók. Minden évben meghívják az iskolásokat és az óvodásokat is, és sok kisgyermekes család is megcsodálja a gyakran nem éppen szokványos állatokat. „Annak ellenére, hogy faluban élünk, nem sokan tartanak állatokat. Mi ebben nőttünk fel, el sem tudjuk képzelni az életünket állatok nélkül. Kicsi korunktól fogva részt vettünk az állatok gondozásában” – tette hozzá Szombath Sándor. A szervezet tagjai a kiállításon kívül különböző helyi rendezvényeken is be szokták mutatni az állataikat, mint például a Jurtanapok, a gyermeknap, a Galántai Vásár, ahol általában állatsimogatót is állítanak az érdeklődők számára. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?