Központban a szlovákiai magyar oktatásügy – a „hogyan továbbra?” keresték a választ az SJE konferenciáján

A konferencia általános címe a Hit, Szülőföld, Nemzet, Kultúra (röviden: HISZÜNK), 21. századi sorskérdéseink a Felvidéken volt, amelynek fókuszába ezúttal az oktatásügy került.

Az előadók széles körű szakmai spektrumot fogtak át. Juhász György (rektorhelyettes, SJE) mellett Tömösközi Ferenc (tudományos munkatárs, SJE RTK), Madarász Róbert (igazgató, Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója), Horváth Anita (igazgató, Tallósi MTNY Alapiskola), Sullivan Ferenc (kutatási és elemzési vezető, Rákóczi Szövetség), Fodor Attila (igazgató, COMENIUS Pedagógiai Intézet) és Domin István (Izsa polgármestere) boncolgatta a szlovákiai magyar oktatási szféra egy-egy témáját.

Együttműködésre van szükség

A konferenciát egy Petheő Attila által moderált kerekasztal-beszélgetés zárta le, amely egyfajta összegzése is volt a nap során elhangzott prezentációknak. 

Fodor Attila többek között arra figyelmeztetett, nagyon gyakran használjuk azt a kifejezést, hogy „a szlovákiai magyarok oktatási rendszere”, „oktatásügye”. 

Viszont nincs ilyen. Törvényileg nem létezik. Nyilván nincs semmiféle kisebbségi autonómia, önkormányzat, ezért így a szlovákiai magyar oktatásügy és intézményrendszer sem tartozik valakihez 

– állapította meg. 

A szakember úgy látja, óriási hiányosságok vannak az egyes intézmények közti együttműködésben. „Évekig nem történik semmi”, aztán felmerül, hogy egyes szervezetek, pártok oktatási tanácsot alakítanak, aztán megint minden „leül egy időre”. Fodor szerint az oktatásügynek nem lehet a garansa és építője egy civil szervezet. Ez azt jelenti, hogy politikai munkára van szükség: ennek lenne az alapfeltétele egy kisebbségi törvény, ami már meg is van „a fiókban”, hiszen elkészült, amikor Bukovszky László töltötte be a kisebbségi kormánybiztosi posztot.

A hozzászólók közül Pék László ezt követően arról beszélt, hogy a megyei önkormányzatokon belül működnek oktatási bizottságok, ill. vannak olyan megyei képviselők, akik például az iskola-összevonások kapcsán hatékonyan, megyei szinten tudják kezelni a szakterületet.

A roma tanulók kérdése

A témák között felmerült a szlovákiai magyar oktatási hálózatban tanuló roma gyerekek kérdése is. Sullivan Ferenc elmondta: 

a magyar iskolakezdő korosztály kb. 40%-a számít romának az évismétlőkkel együtt. Utóbbiak nélkül ez az arány valamennyivel alacsonyabb, ill. nem emelkedett robbanásszerűen az elmúlt 20 évben. 

Ugyanakkor azt látni, hogy helyileg, intézményi szinten koncentrálódik a romák jelenléte.

Horváth Anita tallósi iskolaigazgatóként ehhez azt fűzte hozzá, hogy egy ideje több olyan iskola veszi fel velük a kapcsolatot, akik „hasonló cipőben járnak, mert szeretnék megismerni az hasonló közösségekkel való munkát”. Ezzel arra utalt, hogy az intézményükben hosszú évek óta innovatív és inkluzív módon kezelik és oktatják a roma tanulókat.

A fenntartható iskola

A vita során többen más diáklétszámot mondtak arra a „határra”, amelytől kezdve anyagilag még fenntartható egy iskola. Másokkal összhangban Domin István is 120 diáknál húzta meg a vonalat. Mint mondta, ha valaki közgazdászként tekint a rosszabb számokkal rendelkező iskolákra, akkor azt mondja, hogy ezeket be kell zárni. Polgármesterként azonban úgy látja, hogy a helyi szereplőknek még ilyenkor is az az érdeke, hogy az intézmény megmaradjon, mivel azoknak közösségalkotó szerepük van – még akkor is, ha tudatosítják, milyen óriási megterhelést jelent például az iskolaépületek fenntartása és fejlesztése.

A vitához hozzászólván Győző Andrea, a búcsi Katona Mihály Alapiskola igazgatója többek közt elmondta: ha a szülőnek joga van iskolát választani, akkor a minőség alapján fog dönteni. Ezért ők maguk arra fókuszálnak, hogy minőségi oktatást nyújtsanak. Komoly problémaként utalt viszont az újszülöttek folyamatosan csökkenő számára, ill. arra, hogy a pedagógusok belefáradnak a mindennapos küzdelmekbe, akiket emiatt is sokszor nagyon nehéz motiválni. 

Madarász Róbert ehhez kapcsolódva aláhúzta: ő maga egy iskolaközpontot igazgat, s ő „hisz” ebben a modellben – még ha „nem is nagyon tehet mást”. Példaként hozta fel, hogy az ilyen iskola köré szerveződő közösség ha kis lépésekben is, de képes fejleszteni az intézményt. A Marianum így építette fel a saját kollégiumát „mindenféle állami támogatás nélkül, közadakozásból és centekből, fillérekből”. „Igaz, hogy évekig tartott, hat évig építettük, de ma már van kollégiumunk, és el tudjuk a diákjainkat szállásolni” – fejtegette, majd hozzátette: 

az iskola köré csoportosuló közösség, vagy akár a falu megtartó erejét semmiképpen sem szabad lebecsülni, és harcolnunk kell az iskoláinkért.