A szociálisan hátrányos helyzetűeknek nyújtanak segítséget.NagykaposKözösségi központ építését tervezi a város, a projekt költsége meghaladja a 300 ezer eurót.Petrikán Péter polgármester elmondta, az épület önkormányzati tulajdonú parcellán állna.
Közösségi központ épül Nagykaposon
A szociálisan hátrányos helyzetűeknek nyújtanak segítséget.
Nagykapos
Közösségi központ építését tervezi a város, a projekt költsége meghaladja a 300 ezer eurót.
Petrikán Péter polgármester elmondta, az épület önkormányzati tulajdonú parcellán állna. Az elképzelések szerint egy jól felszerelt konyha, egy irodahelyiség, egy nagyobb tárgyaló és szociális helyiségek lennének komplexumban, valamint a rászorulók főzhetnének, tisztálkodhatnának és moshatnának itt. A projekt költsége 350 ezer euró, a pályázatot legkésőbb február 24-ig kell beadni.
A polgármester tájékoztatása szerint a szociálisan hátrányos helyzetben lévő embereken korábban is igyekeztek segíteni. A szolgáltatások házában működő közösségi központban régebben hat alkalmazott foglalkozott velük. 2015-ben pályázat útján kértek pénzt további négy személy foglalkoztatására. Az egy évig itt dolgozó emberek bérét teljes egészében állami támogatásból fizethették, sőt a projekt keretében arra is lehetőség volt, hogy az iroda működési költségeinek egy részét az állam átvállalja. A központnak a város ingyenesen adott helyet, a világítással, a fűtéssel és a vízellátással kapcsolatos kiadásokat is fedezte. Nagykaposon egyébként jelenleg ilyen munkakörben csupán egyetlen ember dolgozik, a szolgáltatások házában lévő irodában tevékenykedő alkalmazott bérét a város saját forrásból fedezi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.