Közel 20 ezer látogató a jubileumi Gombaszögi Nyári Táborban

Gombaszögi Nyári Tábor

Vasárnap véget ért a jubileumi, 90 éves Gombaszögi Nyári Tábor, amelynek hat napján összesen közel húszezer résztvevő, többnyire szlovákiai magyar fiatal vett részt. A szervezők már most bejelentették a 2019-es tábor dátumát.

A hét utolsó napján ért véget a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb nyári egyeteme és fesztiválja, a Gombaszögi Nyári Tábor. A szervezők előzetes adatai szerint a rendezvényen közel húszezer vendég fordult meg. A napijegyek, és a napijegyekre bontott bérletek összesített száma azt mutatja, hogy Gombaszögön idén olyan sokan voltak, mint amire már évtizedek óta nem volt példa a nyári kulturális rendezvények történetében. A tavalyi évben például a kumulált résztvevőszám 13 ezer fő volt. A tábor szervezői hamarosan pontosabb adatokat közölnek majd a résztvevők számáról és összetételéről.

A szervezők bejelentették a jövő évi rendezvény időpontját is:

a Gombaszögi Nyári Tábort 2019-ben július 15. és 21. között rendezik meg.

A tábor szabadegyetemi programja idén is rengeteg érdekes beszélgetést, előadást és műhelyfoglalkozást kínált az érdeklődőknek. Ebben az évben Gombaszögre látogatott például Rigó Konrád kulturális államtitkár, aki Bárdos Gyulával, a CSEMADOK elnökével vitázott a kulturális támogatásokról, de tiszteletét tette Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos és Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke is, akik a kétnyelvűségről beszélgettek. Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Martonyi János korábbi magyar külügyminiszterrel  a magyar külpolitika elmúlt 20 évéről beszélt.

Menyhárt József, az MKP elnöke a szlovákiai magyar érdekérvényesítésről beszélt, míg Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos, a Híd alelnöke egy buszkirándulást szervezett Páskaházára, ahol a helyi romaközösség eredményeit mutatták be. A táborba ellátogatott Karolina Farská és Katarína Hozlárov, a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom két aktivistája is.

Egy év a szlovákiai magyar sajtóban címmel Barak Bálinttal, a Parameter.sk ügyvezető igazgatójával, Molnár Judittal, a ma7.sk portál főszerkesztőjével és Finta Márkkal, a Trafik.sk alapító szerkesztőjével, az Új Szó napilap korábbi munkatársával Czímer Gábor beszélgetett.

A Pátria Rádió kihelyezett stúdiójában Balog Beáta újságíró, a Sme főszerkesztője, Soltész Árpád publicista, Parászka Boróka erdélyi újságíró és Széky János publicista, az Élet és Irodalom rovatvezetője beszélgetett.

A táborban a tudományos előadások is szerepet kaptak. Trianon a mai magyar közbeszédben címmel Ablonczy Balázs történész, Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport tagja és Simon Attila történész, a Fórum Intézet igazgatója beszélgetett.

A tudomány mellett az irodalom sem hiányozhatott. A táborba látogatott Csider István Zoltán és Pion István slammer. A PajtaSzínházban pedig a Ragnar társulat  az Isteni színjáték című darabot játszotta.

A népszerű együttesek közül a táborban fellépett a Kowalsky meg a Vega, a Parno Graszt, a Punnany Massif, a Jóvilágvan, a Ghymes, az EDDA Művek, a Margaret Island, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, Lovasi '18 produkciójával pedig Lovasi András állt a Nagyszínpadra.

A Gombaszögi Nyári Tábor idei évadjáról és a jövő évi rendezvényről továbi részletes információkat a www.gombaszog.sk weboldalon és a rendezvény Facebook-oldalán találnak az érdeklődök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?