A Vadasból vett mintákban többféle amőbát is kimutattak, de a halálos kórokozó jelenlétét egyelőre nem igazolták

agyevő amőba

Az agyevő amőba (Naegleria fowleri) által okozott fertőzés előfordulásával összefüggésben tízből nyolc mintában előzetesen többféle amőba jelenlétét igazolták. A mintákat június 14-én, szombaton vették a párkányi Vadas strandfürdőben.

Erről Tatiana Červeňová országos tisztifőorvos tájékoztatott, az állásfoglalást a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) küldte el a TASR hírügynökségnek. Egyelőre nem igazolódott be, hogy a kimutatott mikroorganizmusok között van a halálos agyevő amőba is, amely nemrég egy 11 éves fiú halálát okozta, aki korábban a Vadasban volt úszótanfolyamon. 

Kapcsolódó cikkünk

A laboratóriumi vizsgálatok jelenleg is folynak az előzetes eredmények pontosítása érdekében, vagyis hogy pontosan milyen típusú amőbákról van szó. A Naegleria fowleri által okozott fertőzés terjedésének módját is vizsgálják.

A később, június 15-én és 16-án vett minták vizsgálata is folyamatban van.

Martina Dikanová, az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) munkatársa korábban elmondta: időigényes, legalább öt-hét napig tartó eljárásról van szó, amely elengedhetetlen egy ennyire érzékeny elemzésnél. “Egy ritka mikroorganizmus jelenlétét vizsgáljuk, amely a vízben nagyon kis mennyiségben fordulhat elő” – tette hozzá.

A tiszti főorvos is megerősítette, hogy 

az ilyen típusú laboratóriumi vizsgálat szükségszerűen időigényes, mivel egy ennyire ritka mikroorganizmus jelenlétének kimutatásához szigorúan meghatározott eljárást kell követni, amelyet nem lehet felgyorsítani.

A laboratóriumi eredmények kiértékeléséig az érsekújvári RÚVZ elrendelte a Vadas strandfürdő összes kültéri medencéjének lezárását. 

Németh Lívia, a Vadas fürdő marketingfőnöke korábban azt mondta, a külső medencék június 15-ei lezárásáig mintegy 20 ezer látogatójuk volt, de hasonló eset senkinél sem fordult elő.

Nem engedélyezték a medencék megnyitását

A Vadas délután kitett egy posztot a közösségi oldalára, amelyben azt írták: "A Szlovák Közegészségügyi Hivatal előzetes információi szerint a Naegleria fowleri parazita jelenléte a Vadaš Termálfürdő medencéiben NEM bizonyított." Azt azonban nem tették hozzá, hogy a vizsgálatok még nem zárultak le.

Később arról tájékoztattak, hogy bár a Vadas medencéiből vett mintákban egyelőre nem igazolták a veszélyes amőba jelenlétét, 

az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) nem engedélyezi a Vadas Thermal Resort összes medencéjének üzemeltetését mindaddig, amíg az újabb mintavétel és annak kiértékelése meg nem történik.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?