Az Ekotopfilm-Envirofilm nemzetközi környezetvédelmi fesztivál kiváló és elgondolkodtató dokumentumfilmjeit láthatják az érdeklődők hétfőn, november 14-én 16 órától az érsekújvári Béke moziban.
Környezetvédemi filmfesztivál Érsekújvárban
A nemzetközi seregszemlére beérkező 1725 dokumentumfilmből válogatták össze a díjnyertes alkotásokat, amelyeket ingyen láthat a közönség. A fesztivált gyerekeknek szánt három animációs filmmel indítják a szervezők. A fődíjak egyikét a Tribugá expedíció című fim kapta, amely a Tribugá öböl érintetlen természetéről, annak őslakosságáról szól, ahol tengeri hajókikötő építését tervezik.
A Hová tűntek vidékünk madarai? című filmből a madarak szaporodásáról, fészkelési szokásairól, illetve arról tájékoztatják a közönséget, mi okozta egyes egyedek eltűnését, kihalását. Franciaország kissé ismeretlen részeit barangolhatják be a nézők a Csend keresése című dokumentumfilm segítségével. A Vegán Varsó elnevezésű film a lengyel város legjobb tíz vegán gasztronómiai központját mutatja be és a vegán közösség életszemléletét, életmódját. A hazai dokumentumfilm világát Jakub Šípoš alkotása prezentálja. Az Álmok, gürizés és a pandémia című portréfilm öt fiatal vállalkozó életén át mutatja be a koronavírus-helyzet nem könnyű időszakát, és bemutatja a hazai termékek, a fenntartható ökologikus gondolkodás világát. Az idei fesztivál plakátján feltüntették a kampánymondatot: Ön kitalálta a palackos vizet, mi palackot találtunk a vízben. A kampánymondat egyfajta üzenet Nathaniel Wyeth számára, aki az első PET palackot 1973-ban szabadalmaztatta, és az volt a célja, hogy egyszerűbbé tegye az emberek életét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.