Környezettudatosságról a Duna-napon

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Évek óta június 29-én ünneplik a Duna folyó napját, melyről már hagyományosan Dunaszerdahelyen is megemlékeztek.

A Duna a Volga után Európa második leghosszabb folyója, világviszonylatban a 13. helyet foglalja el a világelső, a Nílus mögé sorakozva. 1994 júniusában a Duna menti országok képviselői együttműködési egyezményt írtak alá a folyó védelméről és felhasználásáról, amelyet Szlovákia 1997-ben hagyott jóvá. Az egyezmény aláírásának 10. évfordulója alkalmából június 29-ét nemzetközi Duna-nappá nyilvánították. Ezt a napot különböző rendezvényekkel és akciókkal ünneplik meg azon országok településein, melyeken keresztül folyik a folyó. 

Erről a napról egy rövid ismertető előadással emlékezett meg a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ. Mint az utóbbi hónapok szinte minden rendezvénye, ez is rendhagyó módon valósult meg.

„Eddig mindig nálunk tartottuk a Duna-nap alkalmából szervezett előadásokat és örömmel tapasztaltuk, hogy az iskolaév utolsó napjaiban is sok diák volt kíváncsi az előadásokra. A jelenlegi helyzetre való tekintettel azonban úgy döntöttünk, hogy most úgymond házhoz megyünk”

– mondta Láng Ingrid, a népművelési központ munkatársa.

Kollégájával, Erika Sinovával együtt a Nefelejcs utcai Gyerek- és Családközpontban tartott érdekességekkel teletűzdelt ismertető előadást a folyóról az ott összegyűlt, főleg tizenéves gyerekek számára. Nem száraz, hanem egy olyan beszélgetős előadásról volt szó a központ tágas kertjében, mely során a gyerekek kézügyességét is fejlesztették. Míg Erika mesélt a Dunáról, a folyó környezetvédelmének a fontosságáról és az ivóvízkészletek egyediségéről, addig a gyerekek fából, kövekből, de még cseresznyemagokból is különféle dekorációkat készítettek. Főleg a víz – mint életet adó erő – motívumára koncentrálva. Mint minden évben, idén is a szláv glagolita írásjelek és a magyar rovásírás gyakorlása volt a legnépszerűbb program. Természetesen hagyományosan, lúdtollal formálták meg az írásjeleket. A gyerekek élvezettel tanulják meg először a saját nevük leírását, majd fokozatosan más szövegekkel is megpróbálkoznak. 

A Csallóközi Népművelési Központ rendszeresen szervez nevelési szándékú, közös programokat a Gyerek- és Családközpont lakóival közösen. Ez alkalommal is az volt a cél, hogy a fiatalokat környezettudatos viselkedésre neveljék, illetve a Duna folyó természetes környezetének a megóvására buzdítsák és tanítsák őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?