Környezetbarát megoldások a Majzon téren

Majzon tér
Érsekújvár |

Korábban a vásárok és ünnepi rendezvények többségének a város főtere adott otthont, az elmúlt években azonban egyre nagyobb hangsúlyt fektet a város vezetése a Majzon térre. A történelmi városközpont közelében fekvő teret hamarosan felújítják.

Az érsekújvári képviselő-testület már tavaly novemberben foglalkozott a Vízmegtartó intézkedések a Majzon téren Érsekújvárban elnevezésű projekttel, és jóváhagyta a megvalósításhoz szükséges 8 százalékos önrészt, amely mintegy 100 ezer eurót tesz ki. A lakosokat a város önkormányzati lapjában arról is tájékoztatták, hogy a környezetvédelmi minisztérium által meghirdetett pályázat célja vissza nem térítendő támogatás nyújtása a környezetbarát, az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó felújítások megvalósításához.

A Majzon tér revitalizációja során elsősorban vízgyűjtőket alakítanak ki, valamint felújítják a meglévő zöldfelületeket. Az összegyűjtött csapadékvizet a növények öntözésére használnák fel. 

„A projekt az Integrált Területi Beruházás része, és Érsekújvár önkormányzata már rendelkezik a megvalósításhoz szükséges forrásokkal az Érsekújvár–Komárom fenntartható városfejlesztési rendszer keretében. A beruházás több mint 2200 négyzetméteres területet érint” – 

áll a Castrum Novum városi lap tájékoztatásában. 

A parkosításon és az öntözőrendszer kiépítésén túl megújulnak az utak és a járdák, a meglévő csatornahálózat, valamint a közvilágítás is. A projektet mintegy 1,3 millió euróból valósítják meg, amelyből a vissza nem térítendő támogatás uniós forrásból és az állami költségvetésből összesen 1 207 558,75 eurót tesz ki. A közbeszerzési eljárás lezárását és a támogatási kérelem jóváhagyását követően a környezetbarát és korszerű beruházás várhatóan 2026 és 2027 között valósul meg. 

A teret Érsekújvár szülöttéről, Ján Majzonról nevezték el, aki 1849. október 9-én és 1921. február 16-án hunyt el. Ján fiatal korától erősen hívő katolikus volt, sokat tevékenykedett a helyi hitközségben. Ismert műve: Majzon Ján Énekeskönyve – Énekeljünk Istennek (Spevník Jána Majzona – Spievajme Bohu).

 A 19. század utolsó két évtizedében és a 20. század első két évtizedében az érsekújvári szlovákok egyfajta vezetőjévé vált. Miután 1886-ban Fabian Ján pap megtiltotta a plébániatemplomban a szlovák nyelvű éneklést, szüntelenül harcolt a szlovák hívők jogainak érvényesítéséért, valamint a szlovák nyelv használatáért a vallási önkifejezésben. Majzon vezetésével a szlovák hívők kiharcolták maguknak a szlovák nyelvű istentiszteleteket a helyi ferences templomban. 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?