„Kis magyar törzsi gyűlés” Gútán

ősök napja
Gúta |

A hétvégén zajlott az első Felvidéki Ősök Napja. A szervezők már régóta érdeklődnek a hasonló témájú események iránt, szándékuk szerint pedig a következő években is megszervezik majd a rendezvényt.

Háromnapos „gyűlésnek” adott otthont a Gútai Vízimalom Múzeum és környéke a hétvégén. A Felvidéki Ősök Napja c. rendezvény nem volt minden előzmény nélkül, emellett pedig közvetlenül merített a magyar ős- és kora középkori történelmet megidéző, magyarországi társadalmak életéből.

Tavaly eredetileg csak Mónus József László világhírű íjászt szerettük volna meghívni egy előadásra és bemutatóra. Aztán a végén lett belőle egy egész napos programunk

 – ismertette a kezdeteket lapunkkal Méhes Csaba, a Gúta Öröksége hagyományőrző polgári társulás vezetője, a rendezvény főszervezője.

Az I. Gútai Íjász Ünnepre végül mintegy 4000 fő látogatott ki. Többek között Vermes István és Vermes Balázs lovas íjászokkal összefogva aztán tovább ötleteltek, akikkel felkeresték a tavalyi Kurultájt a kiskunsági Bugacon. Mint köztudott, ezt minden páros évben szervezik meg, míg az ősök napjára a páratlan években kerül sor. Végül úgy döntöttek, 2025-ben megszervezik az utóbbi gútai változatát – már csak azért is, mert Erdélyben és Délvidéken már voltak hasonló helyi rendezvények. 

Igyekeztek külön hangsúlyt adni az esemény időpontjának is, ezért választották június 21-ét, vagyis a nyári napforduló környékét. 

ősök napja

Az esemény programját böngészve és Méhes Csabával beszélgetve az is világos, hogy szorgos kapcsolatépítést folytatnak az „alkalmazott” magyar őstörténettel foglalkozó személyek és csoportok irányába. Így kerültek közelebb a Kopecsni Gábor vezette Felföldi Dalia Iskolához és a Magyar Turán Alapítványhoz is. Közösen választották ki a gútai hajómalom környékét, amely autentikusságával pozitív hatást tett rájuk. 

Végül nyitott ajtókra találtak a gútai városházán is.

Halász Béla polgármester első megkeresésükkor elmondta, ők ugyan a Tatai Patarához hasonló eseményt szerettek volna meghonosítani Gútán – ám ha a civilek készek tető alá hozni a Felvidéki Ősök Napját, akkor ők lemondanak erről az ötletről, s készek segíteni őket.

A városon kívül végül Nyitra megye és a Bethlen Gábor Alap támogatta őket.

Több mint egy tucat jurtából létrehoztak egy falut, amelyben helyet kapott egy 9–11. századi életmód-kiállítás is a Magyar Turán Alapítvány közreműködésével, akik a Magyar Természettudományi Múzeummal is kapcsolatban állnak. Az egyéb kiállítások íjászesemények, koncertek, kézműves-foglalkozások és vásár mellett még a nemrég elhunyt magyar nemzetpolitikai államtitkárról, Potápi Árpád Jánosról is megemlékeztek.

ősök napja

Sokan azt mondták, kijöttek volna, de nem tudtak róla. Jövőre ezen mindenképp változtatunk, az ember minden hibából tanul. Jövőre még gazdagabb programot hozunk össze, ez egy fantasztikus rendezvény, ami ki fogja forrni magát 

zárta a főszervező.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?