Fotó: Facebook/Marcel Vrchota - Košice Západ
Kigyulladt egy lakás Kassán, bennégett egy idős nő
Éjfél környékén keletkezett a tűz.
Lángok csaptak fel egy kassai lakóépület tizedik emeletén, a Guderna utcában. A tűz az egyik lakás nappalijában keletkezett, és fokozatosan terjedt tovább – számolt be a noviny.sk portál.
A helyszínre tűzoltókat, rendőröket és mentőket riasztottak. A portál információi szerint a lakásból a mentőegységek egy idős nő holttestét hozták ki, a nappaliban pedig kábítószert is találtak.
A panelházból nagyjából száz embert menekítettek ki, még evakuációs autóbuszokat is küldtek értük. A tűzoltóknak szerencsére sikerült időben felszámolniuk a lángokat, így nagyobb káreseményre nem került sor.
A Kassai Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) szóvivője, Jozef Bálint elmondta, a gyanú szerint dohányzás állhatott a tűzeset hátterében. „Összesen 19 hivatásos tűzoltó, 8 rohamkocsival szállt ki a lakótömbhöz. Az előzetes becslések alapján az épület 20 ezer eurós anyagi kárt szenvedett” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.