Halálos vadászbaleset ügyében indult eljárás egy hlasos politikus édesapja ellen

vadaszpuska k

Halálos vadászbaleset történt a tőketerebesi járásbeli Cékén (Cejkov).

Kiesett egy férfi kezéből egy legálisan tartott sörétes puska, miközben egy vadászlesen tartózkodott 70 éves társával. A fegyver ekkor véletlenül elsült, és eltalálta az idős férfi hasát és kezét, melynek következtében olyan súlyosan megsebesült, hogy a helyszínen életét vesztette – tájékoztatott a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője, Lenka Ivanová.

„A rendőrök elvégezték az ilyenkor szükséges eljárásokat, és a begyűjtött bizonyítékokat szakértői vizsgálatra küldték. A halál pontos okának megállapítására boncolást rendeltek el” – tette hozzá.

A Tőketerebesi Járási Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának tisztje halálokozás bűncselekménye ügyében indított nyomozást. További részleteket az incidens jellegéből adódóan egyelőre nem közöltek.

A Denník N rendőrségi és ügyészségi forrásokból származó értesülései szerint Róbert Puci (Hlas) parlamenti képviselő édesapját vizsgálják a hatóságok a vadászat során bekövetkezett haláleset miatt. Azt állítja, hogy a fegyver véletlenül esett ki a kezéből. 

A lelőtt vadász az illető barátja volt, akivel vaddisznóra vadásztak. Az ügyben emberölés gyanújával indult eljárás.

(Markíza, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?