Holnap kezdődik és szombatig tart a Porciunkula vásár, főzőverseny és fényképkiállítás a járási székhelyen.ÉrsekújvárA ferencesek templomába és a kálváriára augusztus 1-jén és 2-án várják a zarándoklókat a nagybúcsúra.Széchényi György esztergomi érsek 1691-ben emelte városi rangra Érsekújvárt, akkor
Kezdődik a Porciunkula
Holnap kezdődik és szombatig tart a Porciunkula vásár, főzőverseny és fényképkiállítás a járási székhelyen.
Érsekújvár
A ferencesek templomába és a kálváriára augusztus 1-jén és 2-án várják a zarándoklókat a nagybúcsúra.
Széchényi György esztergomi érsek 1691-ben emelte városi rangra Érsekújvárt, akkor engedélyezte, hogy neves egyházi ünnepeken vásárokat tartsanak. A városba népviseletben vonultak be a környező falvak lakosai, és az éjszakát a templomban és környékén töltötték. Néhány évvel ezelőtt a város vezetése úgy döntött, különválasztja az egyházi búcsútól a vásárt, illetve az ezzel kapcsolatos kísérőrendezvényeket, mert a híveket zavarta a templomba beszűrődő vásári zsivaj. A kézművesek kirakodóvásárát és a főtéri zenei programokat a város megbízásából a Novovital cég szervezi. Holnap 18 órakor a Trapéz együttes, majd a The Beatles revival, végül a Creedence revival lép színpadra. Pénteken 17 órakor folytatódik a műsor a Nešlapeto, majd az Iný štýl együttes fellépésével, végül Celeste Buckhingham és a King Shaolin szórakoztatja a közönséget. Az est hátralevő részében a Retro Macho, Kefír és Csordás Tibi, valamint az Elán kontraband gondoskodik a jó hangulatról. Szombaton 9 órától az Anton Bernolák Parkban a Hexagon fotóklub szervezésében Parkfotó címmel fényképkiállítást rendeznek. Ekkor kezdődik ugyanitt a gulyásfőző verseny, az ünnepélyes eredményhirdetést 13 órakor tartják. Másodszor rendezik meg a parkban az ékszerkészítők, bőrdíszművesek és keramikusok vásárát. Kedden és szerdán tartják Érsekújvárban a Porciunkula nagybúcsút. Ebben az évben a nemzetért és a családok hitéért, békéjéért imádkoznak. Augusztus 1-jén délben harangok jelzik a búcsú kezdetét, 14 órától gyónás lesz mindkét templomban, 17 órakor keresztút a kálvárián magyar nyelven. A ferencesek templomában 19 órakor lesz magyar szentmise, amelyen a hivatásokért és a családokért imádkoznak.
A kálvárián 24 órakor tartanak magyar ifjúsági szentmisét. Szerdán reggel 5 órakor latin és magyar nyelven tartanak szentmisét, majd 8 órakor ismét lesz szentmise magyar nyelven.
Az Új Szó a Novovital cég állandó médiapartnere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.