Komárom. Augusztus végén 7899 munkanélkülit tartottak nyilván a járásban. Az állástalanok aránya 15,13 százalék volt – az év eleji 22,42 százalékhoz képest a csökkenés meghaladja a hét százalékot.
Kevesebb munkanélküli a Komáromi járásban
Az igazgatónő szerint a községekben futó, szociális foglalkoztatási program is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen annak egyik legfontosabb célja, hogy hozzájáruljon a tartósan munkanélküliek munkaszokásainak megújulásához. „Eddig mintegy 2800-an vettek részt a programban, és közel 15 százalékuk, azaz 412 személy azóta már el tudott helyezkedni. További 57 személy valamilyen átképző programba kapcsolódott be” – tájékoztatott az igazgatónő. A munkanélküliek arányának csökkenéséhez természetesen az idényjellegű munkák is hozzájárultak.
Šlepecká beszámolt arról a tervezetről, amelyet a Nokiával közösen készít elő hivataluk. Az őszi hónapok folyamán száz technikust szeretne alkalmazni a dél-komáromi cég. A szakirányú érettségivel vagy szakmai előfeltételekkel már rendelkező személyek a Nokia által felállított tanterv alapján egy- és háromhetes tanfolyamon vesznek majd részt. „A válogatást a vállalattal közösen végezzük, és igyekszünk olyan érdeklődőket találni, akik a képzést követően valóban el kívánnak helyezkedni a cégnél” – tette hozzá. Jó hír az is, hogy a dél-komáromi ipari parkban megtelepedett Fox-Conn cég 2006 végéig további ötezer munkahelyet alakít ki, elsősorban betanított munkások részére, de szakembereket is keres majd. Körvonalazódik a megállapodás egy bútorgyár komáromi letelepedését illetően is, ami további ezer munkahelyet jelentene a régióban. Erről azonban egyelőre nem árult el részleteket az igazgatónő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.