Két napja várnak az utasok a kassai repülőtéren, hogy eljuthassanak görögországi nyaralásukra

foto
Kassa/Szaloniki |

Már második napja várnak a nyaralni vágyók arra a charterjáratra, amelynek már kedd délután meg kellett volna érkezni Kassáról a görögországi Szalonikibe. Az utasok szerint eddig senkitől sem kaptak információt, a repülőtér igazgatósága ugyanakkor azt állítja, intenzíven dolgoznak a probléma megoldásán. 

A járatnak eredetileg már tegnap, délután hat előtt el kellett volna hagynia a kassai repülőteret, de végül törölték a járatot. 

„Először úgy volt, hogy új repülőgép érkezik, de a hosszas várakozás után végül egy kassai hotelban kötöttünk ki az összes többi utassal együtt“ 

– mondta el lapunknak Madarász Máté, aki feleségével és kisfiával vár az utazásra. Beszámolója szerint nagyjából éjfél volt, mire lenyugodtak a kedélyek. 

„Ma reggel jött egy sms, hogy végre elindulhatunk Görögországba, a gépnek 12.15-kor kellett volnia elindulnia Kassáról. Már délelőtt tízkor a repülőtéren voltunk, hogy időben regisztrálhassuk magunkat a járatra, de megint bejelentették, hogy késik a gép. Most ott tartunk, hogy az összes többi utassal együtt még mindig a repülőtér várótermében ülünk“ – mesélte Madarász Máté, akit színészként sokan a kassai Thália deszkáin is láthattak már. 

ffoto

Madarász furcsállja, hogy tegnap és ma is ugyanazzal indokolták a járat törlését: beragadt az értük érkező gép hátsó ajtaja.

„Mivel egy utazási irodánál foglaltuk az egész kirándulást, beleértve a repülőjegyeket és a szállást, náluk érdeklődtünk, de nem kaptunk választ. A repülőtér vezetősége sem mondott semmi konkrétat, pusztán annyit, hogy intenzíven dolgoznak a helyzet orvoslásán“ – tette hozzá.

A helyzet kapcsán az érintett utazási irodát is megkerestük, de ők sem tudtak jó hírekkel szolgálni. 

„Már többen is felkerestek minket a kialakult helyzet miatt. Én sajnos nem tudok erről bővebb tájékoztatást adni, vállalatunk igazgatója pedig épp külföldi úton van, leghamarabb holnap tud foglalkozni a történtekkel“

– közölte lapunkkal a TipTravel nevű utazási iroda egyik pöstyéni alkalmazottja. A repülőtéren az általunk megszólított családok szerint feszült a helyzet, sokan gyerekekkel várják, hogy végre útnak indulhassanak. 

Juraj Tóth, a kassai repülőtér szóvivője szerkesztőségünknek elárulta, hogy a várakozó utasoknak frissítő vásárlását biztosító kuponokat, a gyerekeknek pedig meleg ételt biztosítottak. 

„Repülőtéri üzemeltetőként igyekszünk a legjobb tudásunk szerint segíteni az utasoknak. Folyamatosan egyeztetünk a helyzetről a légitársaság és a járatot foglaló utazási iroda képviselőivel. Jelenleg azonban nincs információnk egy pótló járat indulásának időpontjáról“

– zárta Tóth.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?