Kérdéses az asszisztensek további sorsa

Szenc
Szenc |

Komoly problémával kénytelenek szembenézni azok az alapiskolák, amelyek az oktatási minisztériumnál pályáztak pedagógiai asszisztensek támogatására, ugyanis a tanév végén véget ér a program. A jelenlegi helyzetben, amikor a településeknek az ukrajnai menekültek elhelyezése is gondot okoz, az iskolák nem számíthatnak az önkormányzatok segítségére.

A beiratkozási programmal kapcsolatban készített interjú során merült fel egy probléma, amely a Szenczi Molnár Albert Alapiskola mellett valószínűleg rengeteg iskolát érint: a pedagógiai asszisztensek minisztériumi támogatása augusztusban lejár, a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztése, a velük való foglalkozás komoly gondot okoz az intézményeknek.

Patthelyzet

Matus Mónika, a szenci magyar tannyelvű alapiskola igazgatója kifejtette, az alapvető problémát az okozza, hogy a pedagógiai asszisztensek támogatására kiírt, úgynevezett ITMS+14 programra viszonylag kevés iskola adott be pályázatot, ezért módosították a pályázati feltételeket. „Rendkívül bonyolult volt a pályázás módja, csak annak köszönhető, hogy be tudtuk nyújtani a pályázatot, hogy néhány szülő kemény munkával elkészítette. Mivel országos szinten nem volt nagy sikere a pályázatnak, ezért a minisztérium a módszertani és pedagógiai központoknak adta át, hogy ott dolgozzák ki, és azok az iskolák, amelyek nem voltak sikeresek az eredeti pályázattal, egyszerűsített eljárással pályázhattak a módszertani és pedagógiai központoknál két fordulóban, az úgynevezett Segítő szakmák I és Segítő szakmák II (Pomáhajúce profesie I, II) programban támogatásra a szociálpedagógus, a pszichológus vagy az asszisztens alkalmazására. Az az iskola, amelyik sikeres volt az eredeti, európai uniós pályázatban, nem igényelhette a támogatást a módszertani és pedagógiai központoknál. Augusztus végén véget ér az uniós támogató program, a módszertani központokhoz beadott, egyszerűsített pályázatok finanszírozását viszont egy évvel automatikusan meghosszabbítják. Mi tehát, akik a szülők, a közjegyző, a bérelszámoló segítségével dolgoztuk ki és az oktatási minisztérium iránymutatása alapján többször javítottuk a pályázatot, mielőtt beadtuk, végül elestünk annak lehetőségétől, hogy folytatni lehessen a programot” – fogalmazta meg felháborodását Matus Mónika. Hozzátette, megpróbálták elintézni, hogy a módszertani és pedagógiai központ vegye át a projektjüket, de mivel a központ költségvetése korlátozott, amelybe már nem fér bele további projektek támogatása, illetve azzal, hogy meghosszabbítják a saját programjuk finanszírozását, nem írnak ki új pályázatot. „Semmi esélyünk arra, hogy támogatást szerezzünk az asszisztensek számára, pedig szívesen írnánk újabb pályázatot, de egyszerűen nincs rá lehetőségünk. Leghamarabb jövőre várható ismét pályázati kiírás” – hangsúlyozta.

Mi lesz a gyerekekkel?

Az igazgatónő elmondta, 31 gyereknek lenne szüksége asszisztensre. „A pedagógiai-pszichológiai tanácsadó szerint a további 23 sajátos nevelési igényű tanuló miatt hét asszisztens segítségével tudnánk megfelelően fejleszteni a gyerekeket. Nálunk kettő dolgozik jelenleg, akiket jelen állás szerint szeptembertől elveszítünk. Mi értelme így az inkluzív oktatásnak?” – vetette fel a kérdést. Szencen 220, Ukrajnából érkezett menekült gyermeket, 420 elsőst kell szeptemberben elhelyezni, a város környékén épülő lakóövezetek miatt egy új iskolára lenne szükség, így Matus Mónika szerint nincs sok esélyük arra, hogy az önkormányzattól kapjanak segítséget a probléma megoldására. „A szlovák iskolák annyira telítettek, hogy némelyikben a folyosón tartják az osztott órákat, mert nincs hova elhelyezni a gyerekeket. Az óvodákkal is hasonló a helyzet. Ha az ukrajnai gyerekeket is beleszámítjuk, akár két iskolára is szükség lehet, tehát ilyen helyzetben nem tudnak rajtunk segíteni” – fejtette ki. Legutóbb az oktatási tárca inkluzív oktatásért felelős államtitkára, Svetlana Síthová hivatalának juttatták el kérésüket, próbáljon segíteni abban, hogy valamilyen módon megtarthassák a két szakembert, mert mint fogalmazott, ennyi gyereket nem lehet cserbenhagyni.

Nehézkes a fejlesztés

A szenci iskola igazgatójától azt is megtudtuk, hogy az egész Szenci járásban egyetlen magyarul beszélő szakember dolgozik a pedagógiai-pszichológiai tanácsadóban, tehát a speciális segítségre szoruló gyerekek ott sem kaphatnak támogatást. „A járás összes magyar óvodájának és iskolájának ellátása az ő feladata, szinte csak a diagnosztizálásra van lehetőség. Nagyon sokat segítenek a dunaszerdahelyi tanácsadó szakemberei, akik vállalják a munkát azokkal a gyerekekkel, akikkel a szenci tanácsadó nem tud foglalkozni. Mivel a járásunkban nincs speciális alapiskola, muszáj segítséget nyújtanunk a speciális nevelési igényű gyerekeknek, mert más ezt nem teszi meg. Természetesen lehet hetente több alkalommal fejlesztésre hordani a gyerekeket más városba, járásba, de az akkora anyagi, szervezési és lelki terhet ró a család minden tagjára, a szülőkre, a nagyszülőkre, de még a testvérekre is, hogy nem minden család tudja vállalni, illetve nagyon gyakran felőrli a családot egy ilyen probléma. Márpedig arról senki nem tehet, hogy speciális nevelési igényű, fejlesztést igénylő gyereke van. Az esélyegyenlőséget ilyen esetekben nem lehet megvalósítani” – zárta Matus Mónika.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?