Karanténszállás lehet a dunaszerdahelyi fürdőben

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Karanténszállásokat alakíthatnak ki a városi termálfürdő területén azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik kapcsolatba kerültek koronavírus-fertőzött betegekkel. A város vezetése a válságstáb ülésén ajánlotta fel segítségét a kórháznak.

A korlátozások miatt közel egy hónapja zárva tart a városi termálfürdő. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere lapunknak elmondta, a válságstáb legutóbbi ülésén felajánlották a helyi kórháznak, hogy ha szükséges, akkor a jelenleg üresen álló termálfürdő két panziójában, a Fehér házban és a csónakházban karanténszállást alakítanak ki.

„Azokat az egészségügyben dolgozókat szállásolhatnák el itt, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek koronavírus-fertőzött pácienssel, és a családjuk, környezetük védelme érdekében jobbnak látják nem hazamenni”

– részletezte a polgármester. Somogyi Gábor, a Thermalpark igazgatója közölte, hogy két jól elkülöníthető szálláshelyet kínáltak fel.

„A szálloda melletti két panzióról van szó. Igény esetén összesen 18 szobában tudnánk szállást nyújtani” – nyilatkozta az igazgató.

Hájos Zoltántól megtudtuk, hogy az ellátásra szoruló koronavírusos fekvőbetegeket a nagyszombati kórház fertőzőosztályára szállítják, a dunaszerdahelyi kórház második vonalba tartozó intézmény a régióban.

„Jelenleg nincs beteg a fekvőosztályon” – szögezte le a polgármester.

Dunaszerdahelyen egy iskolai kollégiumban is karanténállomás lehet, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola diákszállásán a külföldről hazatérő állampolgárokat helyezhetnék el. Szabó László igazgató korábban azt mondta, hogy a belügyminisztérium egyelőre csak tartalékként számol a kollégiummal, ugyanis az elrendezés miatt harminchárom személynek tudnak szállást adni, személyzetre viszont szükség lenne, és erről a belügyminisztérium gondoskodik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?