December 13-án, szerdán 17 órától tartja hagyományos karácsonyi jótékonysági koncertjét a rákbeteg gyereket nevelő családokat támogató Kantha Dóra Alapítvány a vmk-ban.KomáromA esten fellép a kanadai turnéról éppen hazatérő Három királyok trió (Vadkerti Imre, Derzsi György, Kovács Koppány), a Vadker
Jótékonysági koncert Komáromban
December 13-án, szerdán 17 órától tartja hagyományos karácsonyi jótékonysági koncertjét a rákbeteg gyereket nevelő családokat támogató Kantha Dóra Alapítvány a vmk-ban.
Komárom
A esten fellép a kanadai turnéról éppen hazatérő Három királyok trió (Vadkerti Imre, Derzsi György, Kovács Koppány), a Vadkerti Imre–Sipos Dávid–Zsapka Attila- trió, Fehér Nóra, a Kormorán együttes énekese, Bertók Tibor (hegedű), valamint a művészeti alapiskola zene- és táncszakos növendékei. A korábbi évfolyamokhoz hasonlóan idén is részt vesznek az esten a kórral küzdő gyerekek, fiatalok, akiket Kantha Mária, az alapítvány elnöke ajándékoz meg. „A gyerekek könyveket, CD-t, DVD-t kapnak, a családokat pedig anyagilag támogatjuk” – mondta a főszervező. A 2001 óta működő Kantha Dóra Alapítvány az elmúlt évek során a 2 százalékos adófelajánlásból, támogatóknak köszönhetően, illetve jótékonysági rendezvények bevételéből már több mint 290 ezer euró értékű anyagi és tárgyi segítséget tudott nyújtani a beteg gyerekeket nevelő családoknak, valamint a pozsonyi Gyerekonkológiai Klinikának és a kórházban működő óvodának, iskolának. Az alapítvány Kantha Dóra emlékére alakult, aki 2000. december 25-én, 11 éves korában hunyt el leukémiában. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.