A 11, 15 és 16 éves sérülteket a mentők kórházba szállították, míg egy másik sérültet mentőhelikopterrel kellett elszállítani.
Jogosítvány nélkül vezetett az a 20 éves fiatal, aki hétfő este közlekedési balesetet szenvedett a Rozsnyói járásban található Barka (Bôrka) községben. A balesetben összesen öten sérültek meg, köztük három gyermek – közölte Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrség tájékoztatása szerint a fiatal férfi hétfőn röviddel 18 óra után indult négy utasával a Szádelői turistaház (Zádielska chata) felől Barka irányába. A rendszám nélküli személygépkocsival a településen egy célforgalmi útra hajtott, ahol a hatóságok feltételezése szerint nem az útviszonyoknak, vezetői tapasztalatának és az út jellegének megfelelő sebességgel közlekedett.
A jármű ezt követően letért az úttestről, egy füves területre sodródott, majd a helyi patak partfalának ütközött.
A baleset valamennyi résztvevője megsérült. Egy sérültet mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, a többi utast – köztük a 11, 15 és 16 éves gyermekeket – a rozsnyói kórházba vitték.
Az előzetes orvosi jelentések alapján a sérültek könnyebb sérüléseket szenvedtek, amelyek várható gyógyulási ideje legfeljebb hét nap.
A rendőrség közlése szerint a sofőr a baleset idején nem állt alkoholos befolyásoltság alatt.
A közlekedési baleset pontos okait és körülményeit a hatóságok vizsgálják.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.