A szlovák kerékpáros körverseny szombaton esedékes 4. szakaszának útvonala (forrás: okoloslovenska.com)
Jelentős útlezárásokra kell számítani szombaton Nyitra és Nagyszombat megyében
Az Okolo Slovenska szlovák kerékpáros körverseny Verebély és Diószeg közti 4. szakasza számos dél-szlovákiai települést érint. A verseny idején folyamatosan útlezárásokkal kell számolni egészen késő délutánig.
Ahogyan azt már pár napja beharangoztuk, a szlovák kerékpáros körverseny 69. évadának útvonalában egy jelentős dél-szlovákiai, mintegy 169 kilométeres szakasz is szerepel. Szeptember 20-án, vagyis szombaton, a verebélyi rajtot követően többek között Érsekújváron, Gútán, Nyárasdon és még számos más községen keresztülhalad a kerékpárosok menete, mielőtt elérnének a diószegi célig.
A Nyitra és Nagyszombat megyei rendőrkapitányságok arra figyelmeztetnek, hogy a nap folyamán nemcsak a kerékpáros versenyzők, de a csapatokat kísérő gépjárművek mozgásával is számolni kell.
- 12.53 – rajt Verebélyen
- Tajnasári (Tajná) és Tild (Telince) érintése után a Zsitvagyarmat (Žitavce) – Mánya (Maňa) – Barsfüss (Trávnica) – Bellegszencse (Podhájska) – Rendve (Radava) – Zsitvafödémes (Úľany nad Žitavou) útvonalat követi a verseny
- 14.00 – érkezés Nagysurányra
- 14.10 – 14.25 – érkezés Érsekújvárra
- 14.40 – 14.50 – Kamocsa érintése után érkezés Gútára, majd a Nemesócsa – Tany – Lakszakállas – Ekecs – Apácaszakállas – Nyárasd – Nádszeg – Királyrév – Alsószeli útvonalat követi a verseny
- 16.30 – befutó Diószegen
Az útlezárásokat a rendőrség fokozatosan fogja életbe léptetni vagy megszüntetni a verseny előrehaladása szerint. A Dunaszerdahelyi és a Galántai járásokban például 15.00 és 17.30 között kell számítani a korlátozásokra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.