Régió
A hat polgárőr bérét három éven keresztül fizethetik - Képarchívum

Javult a közbiztonság Királyhelmecen

Leczo Zoltán

2018. február 13. 18:35

Királyhelmec | Csökkent a kihágások száma Királyhelmecen – derült ki a városi rendőrség parancsnokának jelentéséből.

„2015-ben összesen 833 kihágás miatt intézkedtünk, egy évvel később ez a szám 879-re emelkedett, de tavaly csak 433 ügyben kellett eljárnunk” – mondta Jozef Kalapos, a Királyhelmeci Városi Rendőrség parancsnoka. Közlekedési szabálysértésből volt a legtöbb, de a közrend megsértése, illetve vagyon elleni cselekmény miatt is intézkedniük kellett. Az összes ügy kapcsán 2015-ben 5830, 2016-ban 6405 euró, tavaly pedig 3015 euró bírságot szabtak ki. A tízfős testület munkatársai reggelente ott vannak az iskolák és az óvodák előtt, hogy felügyeljenek a gyerekek biztonságára.

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően Királyhelmecen polgárőrök is segítik a rendőrök munkáját. A belügyminisztériumtól kapott 151 206 eurós támogatást az 5 százalékos önrésszel (7560 euró) egészítették ki, ebből a pénzből három éven keresztül hat alkalmazottat foglalkoztathatnak. A hat polgárőr, akik közül négy roma, elsősorban azokban a városrészekben járőröznek, ahol több, szociálisan nehéz helyzetben levő család él. 6-tól 16-óráig, illetve 12-től 22 óráig teljesítenek szolgálatot, és ha szükségesnek látják, az állami vagy a városi rendőrök segítségét kérik.

A parancsnok elmondta, a testület munkáját a műszaki feltételek javulása is segíti. Tavaly új járőrkocsit vettek, egy másik sikeres pályázatból pedig három kamerával bővíthették a térfigyelő rendszert. Ennek modernizálására újabb pályázattal kértek hozzájárulást. Jozef Kalapos, aki 2015 februárjától áll a testület élén, hangsúlyozta, szorosan együttműködnek az állami rendőrökkel, és kiváló a kapcsolatuk a nagykaposi, a tiszacsernyői és a tőketerebesi városi kollégáikkal is, közös akciókat szerveznek.

Önnek ajánljuk