Régió

Javításra szorul a krematórium

Érsekújvár | Az érsekújvári krematórium tulajdonosa a tervek szerint március 10-11-e táján állította volna le csaknem két hétre a hamvasztó kemencét, amely az utóbbi két hónapban csaknem megállás nélkül üzemelt.
Száz Ildikó

2021. március 5. 15:00

krematórium érsekújvár
A vágsellyei temetőbe is hűtőkamiont állítottak a ravatalozóhoz, mert Érsekújvárhoz hasonlóan megkétszereződött a temetések száma az év első két hónapjában - Száz Ildikó felvétele

A krematórium kemencéje azonban egyre rosszabbul reagált arra, hogy nincs ideje kihűlni, repedések jelentek meg az alján, emiatt már most le kellett állítani. Csehországból várják a műszaki szakembereket, akiknek azonban különleges engedélyre van szükségük ahhoz, hogy ne kerüljenek karanténba. Érsekújvárba Pozsony és Besztercebánya környékéről is szállítottak elhunytakat hamvasztásra. A legtöbb teljes kapacitással működő szlovákiai krematórium mellé hűtő-konténereket helyeztek, és újabban már néhány városi temetőnél is vannak hűtőkamionok, melyeket kénytelen bérelni az önkormányzat. Az Érsekújvári Járási Hivatal válságstábjának tagjai legutóbb azzal a kéréssel fordultak a régióbeli lakosokhoz, hogy elhunyt hozzátartozójuk kapcsán ebben az időszakban döntsenek inkább a klasszikus temetés mellett.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Eduard Heger

Heger: léptünk egyet a szabadság felé

b

Tragikus baleset Naszvadnál

a

Danko: a magyarok viszik a Szputnyikot

Vlagyimir Putyin

Ennyit keresett Putyin 2020-ban

kézilabda

GALÉRIA: A magyarok kiütötték az olaszokat

koronavírus rendőrség határ

A Szlovákiába érkező személyeknek karanténba kell vonulniuk

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.