Az izsapiak nevében Ábrahám Margit szólalt fel (A szerző felvétele)
Izsap volt a legutóbbi nagymegyeri testületi ülés fókuszában

Az Izsapi Közösségi Központban megtartott legutóbbi városi testületi ülésen a helyiek is javaslatot tettek, több pontban is kérték a városvezetést, hogy mihamarabb lépjenek.
Pongrácz Kálmán képviselő és Nagy Károy Izsap által delegált városi képviselő egy öt pontból álló tervezettel érkeztek a plénumra. Nagy kiemelte: annak ellenére, hogy több Izsap településrészt érintő határozat is érvényben van, ezek még sincsenek teljeítve. Az általa felsorolt biztonsági és megélhetési problémákat megfogalmazó javaslatokat a testület jelenlévő tagjai ellenvetés nélkül támogatták.
Kell a bicikliút és a közvilágítás
Szó esett egy biztonságos bicikliút kiépítéséről, mely egyenesen Izsapra vezetne. Ugyan a város utáni bekötőútig már kiépítették, de ez egy nemzetközi főút, amely mellett a közelmúltban halálos balesetek történtek, és a jelenlegi állapotában nagyon veszélyes - figyelmeztetett Nagy Károly.
Annak ellenére, hogy több javaslat is született már, és meg is szavazták a képviselők a kerékpárút befejezését, még sem tesz erőfeszítést a város arra, hogy megvalósítsa azt
– fogalmazott a képviselő. A beruházás elengedhetetlen része lenne a jól működő közvilágítás is. Nagy Károly erre egy egyszerűbb, napelemes megoldást javasolt, a tervezet összköltésgvetése ugyanis nem lehet több 125 000 eurónál. Az elkészült bicikliút és a hozzá tartozó világítás átadását 2026. június 30-ra tervezik.

Harminc éves probléma
A képviselők felhozták a csatornázás kérdését is. Kérik a várost, hogy Izsapon is biztosítsák a szennyvíz elszállítását, mellyel kapcsolatban már 2019 óta érvényben van egy határozat. Azt javasolták, hogy a munka elvégzésében a TSM Kft. városi cég segédkezzen.
Ez már egy több mint 30 éves probléma, tudjuk, hogy komplex és bonyolult, de addig is az az elképzelésünk, hogy a TSM Kft. segédkezzen benne. Bent a városban, Nagymegyeren is vannak olyan szakaszok, ahol nincs csatorna. Szerződést kell írni, hogy a szennyvizet a megfelelő helyre szállítsák, de a városnak kellene megoldania ezt, ezzel teljesítené a 2019-es határozatot. Ebben a pontos mennyiségre vonatkozó egységárak is olvashatóak
– mondta el Nagy Károly.
Szélessávú internet
A képviselők szorgalmazták továbbá, hogy Izsap településrészen is mihamarabb elérhetővé váljon a szélessávú internet. A hálózat tervezéséért és kiépítéséért a Szlovák Telekom felelne. A város a földben futó kábelezést javasolta, de a körülményekre való tekintettel felmerülhet a légkábel használata is. Ebben az ügyben 2026. év végéig szeretnének dűlőre jutni.

A helyiek észrevételei
A lakossági hozzászólók közt Ábrahám Margit, az Izsapon tevékenykedő IQUS Polgári Társulás elnöke is felszólalt, összefoglalva a lakosok kéréseit. Jelezte, hogy nem működik a hangosbemondó, azonnali javítást, vagy cserét kért. Hiányoznak továbbá a rendszeres karbantartási munkálatok a zöld területeken, ha vannak is, nem olyan gyakorisággal, mint ahogy azt a helyzet megkövetelné. Ők maguk is szerveznek brigádokat, füvet nyírnak, tereprendezést végeznek, de ez kevésnek bizonyul.
További probléma, hogy az Izsapi Közösségi Központ udvarában álló szabadtéri színpad a jelenlegi állapotában nem felel meg az előírásoknak. Mivel nincs rajta tető, attól tartanak, hogy egy-két éven belül teljesen tönkremegy. Ábrahám Margit kiemelte még, hogy a helyi hallotasház elfogadhatatlan állapotban van, ami a gyászoló családoknak nem egy vigasztaló látvány. Kaptak már ígéretet egy urnafal kiépítésére is, de ez sem valósult még meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.