Családi nappal ért véget a nyári programsorozat, amely hétfőnként szabadtéri vetí- tésekkel, minden kedden és csütörtökön pedig zenés szórakoztató műsorokkal várta a turistákat és a helyieket.PárkányA családi napot – amelynek fő attrakciója a pitesütő versenyt volt – gyermekprogram (Bubble Day) és n
Ízlett a párkányi pite
Családi nappal ért véget a nyári programsorozat, amely hétfőnként szabadtéri vetí- tésekkel, minden kedden és csütörtökön pedig zenés szórakoztató műsorokkal várta a turistákat és a helyieket.
Párkány
A családi napot – amelynek fő attrakciója a pitesütő versenyt volt – gyermekprogram (Bubble Day) és népművészeti fesztivál egészítette ki. „Úgy gondoltuk, az almás pite az az édesség, ami összeköti az idősebb és fiatalabb korosztályt. Receptje sok családban generációról generációra öröklődik” – fogalmazott Júlia Žďárska, a városi művelődési központ igazgatója. Az első alkalommal meghirdetett versenyen huszonkilencen vettek részt. A zsűri az első három helyezés mellett számtalan különdíjat is kiosztott. „Az első Vozárik Erzsébet, a második Molnár Denisa, a harmadik Sztruhár Eszter lett. Külön oklevéllel jutalmaztuk egyebek mellett a legkreatívabb, a legnagyisabb, a legfahéjasabb, a legférfiasabb és a legrégimódibb pitét is. Egyetlen versenyző sem távozott üres kézzel. Minden pite kapott valamilyen elismerést” – tájékoztatta lapunkat Horváth Ágnes, a művelődési központ munkatársa. A piteversenyen a közönség is szavazhatott. A legtöbb szavazatot és a látogatói díjad Kovács Ida kapta. A résztvevők különféle gyümölcsleveket is kóstolhattak, elleshették az almafaragás fortélyait, és érdekes társasjátékokat is kipróbálhattak. (guzsu)
Az Új Szó a rendezvénysorozat médiapartnere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.