Ismét kiszáradt Szepsiben a Bódva

A Bódvában normális esetben is csak térdig ér a víz, ugyanakkor voltak évek, amikor a medréből is kilépett
Kassa |

Por száraz Szepsiben a Bódva folyó medre, a benne élő állatok szinte mindegyike elpuszult. A Szlovák Halászszövetség szepsi szervezete  szerint az elmúlt években már többször előfordult hasonló helyzet, de a folyómeder még soha nem volt ilyen hosszú ideig víz nélkül.

A folyó medre igazából a katonai javítóműtól számítva, Szepsi és a Debrődhöz tartozó Hetény (Hatiny) közötti részen jelen pillanatba por száraz. Ez azt jelenti, hogy onnantól számítva  egy 15 kilométeres szakaszon át, egészen a közeli Zsarnóig nincs benne víz. Nem az első eset, hogy nincs benne víz, az elmúlt tizenöt év alatt ez a negyedik alkalom, most azonban már közel egy hónapja teljesen víz nélkül van. A próbléma egyébként azóta van jelen, amióta ivóvízkutakat furtak a közelben – mondta napokkal ezelőtt Greizinger Gábor, a szepsi halásztársaság elnöke.

Visszatérő probléma

Lapunk legutoljára 2018 augusztusában számolt be a Szepsit átszelő Bódva folyó aggasztó helyzetéről, amikor ugyancsak a rekkenő hőség miatt annyira alacsony volt a víz szintje, hogy a Bódva és az Ida összefolyási pontjától Szepsin át egészen Bodollóig csak néhány apró tócsa volt a mederben. A halállomány egy része még a kiapadás előtt felúszott a magasabban fekvő mederbe, de többségük – csak úgy mint ahogy az most történt – a kisebb tócsákban rekedt és elpusztult. Greizinger Gábor akkor is hangsúlyozta, ilyen esetben a halászok sajnos nem sokat tehetnek. „2015-ben ugyanez történt. A víz hirtelen eltűnt, a halak pedig mind elpusztultak” – mondta az előző szárazság során az Új Szónak Greizinger. A már-már rendszerességgel ismétlődő szárazság ellenére a Bodvát rendszeresen telepítik, főleg pisztránggal, de van benne sügér, süllő, csuka és más halak is. A halak érzik, hogy a vízszint csökken, ezért a pisztrángok ilyenkor a Mecenzéf melletti mélyebb vízbe költöztek. Önkéntesek segítségével elsősorban folyami rákokat telepítettünk át, de az állomány túlnyomó része így is elpuszult. A ragadozók már gondoskodtak a maradékról” – mondta Greizinger Gábor

Galéria

A víz visszatér

A halászok nem tartanak attól, hogy a víz idővel nem térne vissz a folyó medrébe, a halállomány és az összes többi élőlény megjelenése hosszú évekbe tellhet. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) nemrégiben egy közösségi közleményben is felhívta az emberek figyelmét arra, hogy jelenleg nemcsak Szlovákiában, hanem egész Európában száraz hidrológiai időszak van, ami a folyók és vízépítmények alacsonyabb vízszintjével jár. „1987 után két-három olyan nyár is volt, amikor száraz volt a Bódva, és azóta ez már az ötödik olyan időszak, amikor teljesen kiszáradt. A száraz időjárás mellett közrejátszik a mocsárlecsapolás, a folyamszabályozás és a globális felmelegedés is, mely összességében akár ökológiai katasztrófához is vezethet a környéken. Azt viszont szintén el kell mondani, hogy csak nemrég szembesültem Szepsi Lackó Máté krónikájával, melyből kiderült, hogy már az 1500-as években is két alkalommal kiszáradt a Bódva. Ebből arra következtethetünk, hogy a probléma valószínűleg nem csak az emberi tevékenységek hatásából ered” – tudtuk meg korábban az SVP vízügyi szakembereitől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?