Íme a jubileumi Gombaszög programja

gombaszög

A július 16-án kezdődő 90 éves Gombaszögi Nyári Tábor honlapjára már felkerült az egyhetes szabadegyetem és fesztivál programja. A koncertek, színházi előadások és zenés programok mellett a szervezők idén is nagy hangsúlyt fektettek a mindennapjainkat érintő közéleti beszélgetésekre.

Mindjárt a tábor első napján, kedden (júl. 17.) a Tóth Károly előadói sátorban Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója Potápi Árpád Jánossal, a nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkárral és Kántor Zoltán kutatóval beszélget az új magyar kormány nemzetpolitikai céljairól, utána pedig a TANDEM szervezte Labirintus udvarban Hunčík Péter pszichológus a hatékony konfliktuskezelésről tart előadást. A Pátria Rádió tábori stúdiójában pedig Balog Beáta a SME napilap főszerkesztője, Soltész Árpád, politikai publicista, Parászka Boróka a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa és Székyi János az Élet és Irodalom szerkesztője lesz a vendég.

Szerdán (júl. 18.) a Hnutie za slušné Slovensko két aktivistája, Karolina Farská és Katarína Hozlárová látogat a táborba, hogy a Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolását követő tüntetéseket belülről láttassák, beszéljenek az elért változásokról és a megmozdulások lehetséges következményeiről, délelőtt pedig a tavaszi gombaszögi ásatásokról, valamint a Bebek család egykori tevékenységéről lesz szó Szakálos Éva, művészettörténész tolmácsolásában. Ugyanezen a napon tartanak kerekasztal-beszélgetést az önkéntességről, valamint szerdán nyílik lehetőség Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos társaságában Páskaházára utazni, ahol megmutatják, milyen romáknak szóló projektek valósultak meg az elmúlt időszakban.

A csütörtököt (júl. 19.) Hegedűs Henrik, alias Heinrich focielemző indítja, akinek vb-elemzése után mutatkozik be a Trianon 100 kutatócsoport: Gayer Veronika és Simon Attila történész mesélnek az 1918 és 1919 közötti államfordulatról. A Pozsonyi Magyar Szakkollégium szervezésében pedig Öllös László politológus és Halász Iván történész Százéves közösség 25 éves államban címen tárgyalja a szlovákiai magyarság kérdését. Zárásképp Feledy Botond biztonságpolitikai elemző és Sólymos Karin, a Demagog.sk munkatársa tart workshopot a napjainkban gyakori álhírekről.

Pénteken (júl. 20.) a Trafik.sk portál szervezésében a szlovákiai magyar sajtót elemzik a helyi magyar nyelvű médiumok szerkesztői Czímer Gábor újságíró vezetésével. A Bumm.sk portál Bukovszky László kisebbségi kormánybiztost és Őry Pétert, az MKP Országos Tanácsának elnökét hozza a táborba, akik a kétnyelvűségről beszélgetnek majd. Ezután szó lesz az Európai Unióban élő kisebbségek helyzetéről, valamint Ondrejcsák Róbert szlovákiai védelmi államtitkár és Feledy Botond az orosz befolyás (nem) létét járják körül. Az elmúlt 20 év magyar külpolitikáját Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke és Martonyi János, korábbi magyar külügyminiszter Gyurcsík Iván irányításával tárgyalja, végezetül pedig a szlovákiai magyar kultúráról lesz szó Bárdos Gyula, CSEMADOK elnök és Rigó Konrád, kulturális államtitkár közreműködésével.

A Gombaszögi Nyári Táborról érdekes helyszíni riportokat olvashatnak az ujszo.com oldalán. A táborban pedig ingyenes Új Szókhoz juthatnak hozzá a helyszínen tartózkodók.

A tábor utolsó napján, szombaton (júl. 21.) is folytatódnak a médiával kapcsolatos előadások. Langschadl Mátyás az internetes újságírásról beszél majd, de az Instagramról és a YouTuberól is lesz szó még a délelőtti órákban. Mindezek mellett Szlovákia első űrrakétájának építői, a dunaszerdahelyi Ardea-csapat, azaz Boros Csaba, Nagy Bence és Putz Erik is ellátogat a táborba. Az Ukrajnában nemrég bevezetett oktatási törvényt Fiala János és Széky János Czímer Gábor moderálása mellett tárgyalja, de szó lesz még a nőket érő szexuális zaklatásokról is a Phoenix PT szervezésében.

A közéleti programok mellett a kultúra is hangsúlyos szerepet kap. A táborozók a B-612-es irodalmi sátorban találkozhatnak többek között Závada Péterrel, Peer Krisztiánnal, Garaczi Lászlóval, de ott lesz Mizser Attila, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, ahogy Szászi Zoltán és Laboda Róbert is. A Gurigongo Symposium PajtaSzínházában a Kassai Thália Színház A császár új ruhája című darabját is láthatják a táborozók, míg Jakubecz László az Azonos esőben való létezés című előadását hozza a táborba.

Az idén 90 éves Gombaszögi Nyári Tábor öt zenei helyszínnel várja a táborozókat. Közülük kiemelkedő a Hagyományok Háza Hálózat határon túli projektre által támogatott Folkszöglet, amely minden nap népzenei kavalkádot kínál. Ennek keretében érkezik a táborba Agócs Gergely néprajzkutató és zenekara a Fonó valamint a Parno Graszt roma népzenei együttes is. A tábor zajától elszakadni vágyókat a chill sátor, azaz a Szoba várja, míg a Korona sátorban a komolyzene rajongói bújhatnak el. A Nagyszínpadon fellép többek között a Punnany Massif, a Margaret Island, a Ghymes, a PASO és Lovasi András is.

A tábor részletes programja megtalálható a tábor hivatalos weboldalán, a Facebook-oldalon pedig még több információ található. A honlapon még váltható kedvezményes bérlet, valamint jegy az idén először indított partivonatra is, amely Dunaszerdahelyről indulva minden nagyobb városban megáll, hogy a táborozók gond nélkül juthassanak el Gombaszögre.

(gnyt, szh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?