Idén nincs magyar húsvéti mise Kassán

Kassa
Kassa |

A húsvéti magyar miséket évtizedek óta a premontrei rend kassai templomában tartják, mert az a kassai magyarok templomaként él a köztudatban. A rend azonban a koronavírus miatt úgy döntött, idén csak szlovákul fognak misézni az üres templomban, és azt közvetítik a hívőknek.

A miséken most csak egyházi személyek lehetnek jelen, a hívők televíziós vagy internetes bejelentkezéseken nézhetik a szertartást. Az első szlovák mise csütörtök este hat órakor kezdődött volna, azonban egy helyi magyar aktivista, a 44 éves Fraenkel Emil tüntetni kezdett az oltár előtt.

„A nyitott oldalkapun jutottam be, odaálltam az oltár elé és elmondtam az előre elkészített tiltakozó szövegemet. Erőszakos cselekménynek tartom, hogy a szlovákok, akiknek Kassán több templomuk is van, lefoglalták a kassai magyar templomot. Kassán tudomásom szerint hat templomból közvetítenek szlovák húsvéti misét”

– nyilatkozta lapunknak Fraenkel Emil. Elmondása szerint Martin Štrbák apát ki akarta tessékelni a templomból, de mivel kérésének nem tett eleget, kihívták a rendőröket.

Lenka Ivanová kerületi rendőrségi szóvivő lapunknak úgy tájékoztatta, a rendőrök felkérték a férfit, hogy hagyja el a templomot, és ennek eleget tett. „Arról is tájékoztatták, hogy ha a mise kapcsán valamilyen jogsértésről van tudomása, bejelentést tehet, de ezzel nem élt” – közölte lapunkkal a szóvivő. 

Jozef Vaško, a rend szóvivője lapunknak azt mondta, a rend megegyezett a kisebbségeket szolgáló püspöki helynökkel, hogy húsvétkor csak szlovák mise lesz. „A magyar közösség nem kérte a magyar nyelvű közvetítést. Nehéz időket élünk, az emberek mozgása korlátozva van, ezért nekünk egyszerűbb, ha Kassán ünnepeljük a húsvétot. A helynök elmondása szerint a magyar gyülekezet pozitívan reagált a felvetésre” – nyilatkozta lapunknak Vaško. 

Ne keljen könyörögni

Fraenkel Emil helyi aktivista szerint a magyar katolikus szentmiséken vasárnaponként általában 350–400 magyar vesz részt. 

„Összesen öt magyar nyelvű szentmise van. Az elmúlt időszakban a gyűjtésekkel közel 150 ezer euróval segítettük a templom felújítását. Ezért sem tartom rendjén valónak, hogy a magyar közösség évente megkeresse a főapátot és könyörögjön neki, hogy tartsanak magyar misét is. Akár járvány van, akár nincs, természetes, hogy megtartsuk a saját szentmiséinket. Idén ezt csak online közvetítéssel lehetett volna megoldani. Viszont ha a szlovákoknak hat helyről közvetítik a szentmisét, akkor a mi templomunkból nekünk is kijár a magyar nyelvű közvetítésˮ – állítja Fraenkel Emil. 

Nem kérvényezték

Jozef Vaško, a premontrei rend szóvivője állítja, hogy a premontreiek Szentháromság-templomában nem volt, nincs és nem is lesz törölve a magyar szentmise.

„A premontrei atyák, a premontrei testvérek és a kisebbségeket szolgáló püspöki helynök megegyeztek, hogy a húsvéti időszakban csak szlovákul fognak misézni. A magyar közösség nem kérvényezte a magyar nyelvű közvetítéseket. Rendkívüli állapot van, korlátozták a járások közötti mozgást is, nekünk is egyszerűbb, ha Kassán ünnepeljük a húsvétot. A püspöki helynök szerint a helyi magyar gyülekezet pozitívan reagált arra a felvetésre, hogy a húsvéti miséket csak szlovákul, és csak élő közvetítésekkel bonyolítsuk le. Az az állítás, hogy a kassai magyarok ezentúl magyar nyelvű mise nélkül maradnak, nem igazˮ – állítja Vaško. 

A húsvét nem erről szól

Megkerestük a magyar híveket szolgáló Pásztor Zoltánt, a kassai egyházmegye püspöki helynökét. „Most nincs nyilvános mise, a közvetítés pedig nem része a húsvéti ünnepeknek. Az élő bejelentkezéseket az csinálja, aki akarja. Százféle felületen jönnek a különféle bejelentkezések. A krízishelyzetet úgy oldjuk, ahogy tudjuk. A hívekért minden nap elmondom a szentmisét, magyarul is. Hogy most ezt nem közvetítjük élőben, semmit sem változtat a helyzeten. Az élő bejelentkezésekhez megfelelő felszerelés kell, erre most senki sincs különösképpen felkészülve. A helyi tévének nincs kapacitása a műsor közvetítésére. Tudomásom szerint a katolikus egyház LUX csatornája április 18-án magyarul is fog közvetíteni, erről tárgyalások folynak. De ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani, sajnos nem tudunk mindenki kénye-kedvének eleget tenni. Azt tudom, hogy a TelKE regionális televízió stábja különböző templomokból próbálta meg a közvetítést, de nincs kapacitásuk arra, hogy minden órában közöljenek egy másikat, történetesen egy magyar misét. Egy stáb közvetít, hat különböző helyről és időpontban. Nem szabad ebből problémát, nehézséget csinálni, mert az embereknek most enélkül is elég gondjuk vanˮ– zárta Pásztor Zoltán. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?