Érsekújvár. Október 14-től 16-ig tart az I. Kárpát-medencei Énekmondó Fesztivál, melynek szervezője a Csemadok helyi alapszervezete, ötletadója pedig Dinnyés József, aki régóta szorgalmazza a hasonló jellegű találkozókat és rendezvényeket.
I. Kárpát-medencei Énekmondó Fesztivál
A résztvevők Érsekújváron kívül további kilenc régióbeli településen is bemutatkoznak. „Nagyon régóta dédelgetett álmunk teljesül, hiszen 1996 óta járjuk már Magyarország és Szlovákia magyarlakta településeit a legjobb énekmondókkal. Most végre vendégül láthatjuk a komáromi Borostyán együttes mellett a győri Hangraforgót, a dunaszerdahelyi Kicsi Hang Duót, és a közönség a helyi Csemadok-székházban újra hallhatja az udvardi Kor-Zár és az érsekújvári Vándor együttes fellépését“ – mondta Berényi Margit, a magyar közművelődési és társadalmi szervezet helyi csoportjának elnöke. Nagy várakozás előzi meg a vajdasági Óbecséről érkező Prima Vista és az ungvári Credo együttes fellépését.
Az érsekújvári gálaműsort fellépések sora előzi meg. „Vendégeink bemutatkoznak Karván, Szőgyénben, Dunaszerdahelyen, Léván, Zselízen, Zsitvabesenyőn, továbbá Gútán, Nagykéren és – reményeink szerint – Udvardon is. Érsekújvárott öt koncert lesz a helyi óvodások, alap- és középiskolások számára. A rendezvényre meghívtuk Szentendréről Buda Ádám, Szombathelyről Joós Tamás, és Mosonmagyaróvárról Kátai Zoltán énekmondókat. Itt lesz továbbá Kercsmár Zsolt garabonciás Gödöllőről, Márk Attila énekmondó Brassó-Romániából és Róka Szabolcs énekmondó Budapestről” - folytatta a fellépők hosszú névsorát Berényi Margit. A nem mindennapi zenei csemegének ígérkező fesztivált a kulturális minisztérium, Nyitra megye önkormányzata és vállalkozók támogatják. A rendezvény fővédnöke Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője, védnöke pedig Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere és Farkas Tibor, a megye önkormányzati képviselője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.