Komárom/Galánta. A nemdohányzók védelméről szóló 377/2004-es számú törvény új helyzetet teremtett az alap- és középiskolákon való dohányzás terén.
Hol füstöljön a tanár?
Az eddig érvényben lévő 67/1997-es jogszabály értelmében ugyanis az igazgatók kötelesek voltak dohányzó helyiséget kijelölni az alkalmazottak részére, az új törvény azonban erre nem ad lehetőséget” – hívta fel a figyelmünket Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója. A hatályos törvény hetedik paragrafusa ugyanis tételesen felsorolja, hol tilos a dohányzás, viszont azt is sorra hozzáteszi, hogy kivéve az arra kijelölt helyeken. Ez utóbbi kitétel viszont hiányzik az óvodák, az alap- és középiskolák esetében. „Jómagam, nemdohányzóként elítélem a füstölést, de nem tartom helyesnek arra ítélni a dohányzó kollégákat, hogy kiűzzük őket az udvarra, vagy más megalázó helyzetbe hozzuk őket. A törvény nem ad metodikai útmutatást az iskolaigazgatók részére arra nézve, hogy végül is kijelölhetünk-e számukra egy dohányzó helyiséget, mint eddig, vagy sem” – tette hozzá. Renczés István, a galántai Kodály Gimnázium igazgatója a témával kapcsolatban elmondta: az új törvény tulajdonképpen megoldotta problémájukat, mert helyszűke miatt eddig sem tudtak helyiséget biztosítani a dohányzók részére. „A tanári erkélyén lehetett cigizni, lényegében ez volt a kijelölt dohányzó hely. Bizony, aggódtunk is, hogy egy esetleges ellenőrzés ezt kevésnek találja. Ezért azt fontolgattuk, hogy beépítjük az erkélyt, így alakítunk ki helyiséget a dohányzók részére. De az új törvény életbe lépésével megoldódott a problémánk – tájékoztatott Renczés István. Vetter Jánost, a komáromi Ipari Középiskola igazgatóját kissé meglepte kérdésünk, mivel ő úgy értelmezte a törvényt, hogy a diákok számára tilos a dohányzás az alap- és középiskolákon. „Ha viszont a tanárokra is vonatkozik a teljes tilalom, azt kissé diszkriminatívnak tartom, hiszen a dohányzás önmagában nem bűncselekmény – mondta. „Azt gondolom, senki nem szeretné, hogy egy tanár esetleg amiatt menjen idegesen az órára, mert megvonták tőle a dohányzás lehetőségét. A kijelölt helyiség jó megoldás volt, nem hiszem, hogy az lenne a cél, hogy a tanárok a mellékhelyiségben bujkáljanak, vagy egy-egy cigaretta elszívásáig az iskola körül kószáljanak. Hozzáteszem, jómagam nem vagyok dohányos.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.