Kisráska. Az Ung-vidéki kisközségben faluházat nyitottak, melyben egy állandó helytörténeti kiállítás is otthont kapott. Az épületet a református hitközség térítésmentesen bocsátotta a szervezők rendelkezésére, akik azt nemrégiben kívül-belül fölújították.
Helytörténeti kiállítás nyílt
Horkay László elmondta, Kisráskán már a nyolcvanas években is működött tájház, ám néhány éve kénytelenek voltak bezárni, mert az ingatlan tulajdonosa igényt tartott a falumúzeumnak otthont adó épületre. A most megnyitott tájház létrejöttét nemcsak a helyi önkormányzat és a Csemadok alapszervezete támogatta, hanem a Kassa Megyei Önkormányzattól és Csáky Pál miniszterelnök-helyettestől is érkezett felajánlás pénzbeli támogatásra. A mindössze 260 lakosú Ung-vidéki kisközségben sem magyar óvoda, sem magyar alapiskola nem működik, így a tájház rendkívül fontos szerepet tölthet majd be a hagyományápolás és nemzeti értékek megőrzésének tekintetében. Az épületben a jövőben a fiatalok részére különböző kézműves foglalkozásokat és előadásokat is rendeznek majd. Az ünnepélyes megnyitó után Vargáné Dócs Valéria, a Magyarországi Tájházszövetség képviselője a helyi kultúrházban tartott előadást. Másnap a községben rendezett Tasnády Napokon a bodrogszerdahelyi néptánccsoport, a nagytárkányi Tisza Népdalkör, a nagykaposi Erdélyi János Vegyes Kórus, a bári, a toronyai és a helyi Kalász folklórcsoport is fellépett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.