Régió

Határvédő kiserőd a feledi állomásnál

Feled | Évente több százezren is elmennek mellette, de nem tudják, mi lehet az, és talán egy pillanatra ugyan meg is akad a tekintetük egy fura formájú építményen. Az éppen lassító vagy gyorsuló vonatok ablakából kinézve Feled vasútállomásának nyugati végén egy betonbunkert fedezhet fel az érdeklődő.
Szászi Zoltán

2020. január 15. 17:30

Feled
- Szászi Zoltán felvétele

Mi ez az építmény és miért van itt? Az első Csehszlovák Köztársaság idején az ország meglehetősen sokat költött a fegyverkezésre és a határvédelem megerősítésére szinte a teljes határvonalon, így az egykori Gömör megyében.  

Kiserődök a határ mentén
Bő nyolcvanöt éve, 1935-ben született döntés arról, hogy a republika déli határvonalán, a magyar határhoz közeli szakaszokon beton kiserődök erődrendszere épüljön ki. Egészen Párkánytól az akkoriban Csehszlovákiához tartozó Kárpátalja és Románia közös határáig. A mai Szlovákia területén ezernyolcszáz ilyen kiserőd építését tervezték, nagyjából ennyi el is készült a lázas határmegerősítési intézkedések idején, azaz 1936 és 1938 között. Az 1938-as bécsi döntés értelmében az ismét átrajzolt határok miatt azonban ezek a kiserődök már szinte 1938 elején okafogyottakká váltak, némelyiket még be sem fejezték, félkészen hagytak hátra építőik és a védők, a lényegében ekkor feloszlatott csehszlovák katonaság. Amikor a magyar csapatok 1938-ban bevonultak Gömörbe, a csehszlovák erődrendszer módszeres felszámolásába fogtak, az építmények java részét elbontották, a betontörmeléket útalapként, a vasanyagot pedig másodlagos nyersanyagként hasznosították fel a hadiiparban. Néhány bunker ennek ellenére is fennmaradt, részben stratégiai fontosságú elhelyezkedése miatt – lásd Feled, vasútállomás, bejárati jelző és váltók közvetlen közelsége – részben pedig nehezen megközelíthetőségük miatt, mint a másik Gömörben fennmaradt betonbunker esetében, amely Beretkén található. A második világháborúban aztán a megmaradt kiserődök némelyike megint szerepet kapott, a visszavonuló német csapatok ezeket a betonbunkereket is védekezésül használték a támadó szovjet csapatok ellen. 

Feled

Feled, állomás, 7 katona
A kiserődök hálózatát gondos hadászati tervezés és stratégiai felmérés alapján építették meg az első Csehszlovák Köztársaság hadseregének igénye, felszereltsége és harci beosztási rendje szerint. A nagyobb bunkerek kétszintesek voltak, a felső szinten a fegyveres védekezést vagy a folyamatos megfigyelést végezték, az alsó szinten pedig úgynevezett ellátmányozási rész, az alvóhelyiség, szociális berendezések, konyha, áramfejlesztő, raktárak voltak. Ezeket a betonbunkereket hét katona védte. A feledi állomás szélén lévő bunker ennél kisebb, csak egyszintes. Magán az építményen két, bélletesen szűkülő, páncélozott megfigyelő vagy lőnyílás van máig is. Ezekben a nyílásokban egy-egy talpas könnyű géppuskát lehetett elhelyezni, vagy kézifegyverrel, puskával lehetett kilőni. Egy-egy ilyen kiserőd komoly tűzerőt mutathatott éles helyzetben. Eredetileg a csehszlovák hadsereg 1930-as évekbeli fejlesztésekor az úgynevezett ZB 26-os talpas géppuskákkal szerelték fel az elkészült határ menti bunkereket. Ezek a fegyverek modernek voltak, komoly tűzerőt képviseltek. Előnyük az volt, hogy könnyen szerelhetőek voltak, túlhevüléskor gyorsan és könnyen ki lehetett cserélni a csövet. Erre általában 200 lövedék kilövése után volt szükség, de magát a gépfegyvert 15 ezer lövésre hitelesítették. A betonbunkerekben a lőnyílások alatt fakádakat helyeztek el, ebbe hullott a töltényhüvely. A fegyverek éjjeli használatához annak idején a táj domborzati viszonyait kopírozó mechanikus, a fegyver könnyű mozgathatóságát biztosító tartót is készítettek. A feledi kiserőd belső berendezése nem maradt fenn, de az objektumot újra felfedező és azt jelenleg karbantartó lelkes csapat elkezdte a belső tér felújítását és lehetőségek szerint eredeti fegyverek kópiáival való felszerelését is. Turistalátványosságként hasznosítanák a betonbunkert, és az elmúlt évek általuk megvalósított rendezvényein az érdeklődők nagy száma azt mutatja, van igény erre! 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Ismét rekordszámú koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Szlovákiában

Igor Matovič

Matovič: Győzött a felelőtlenség, a könnyelműség és az egoizmus

Daniel Lipšic

Lipšic nem indul a főügyészi posztért

koronavírus

Rekordszámú koronavírus-fertőzöttet azonosítottak – ezekben a járásokban élnek

Malomvölgy

Vörös zónába sorolták a pozsonyi Comenius Egyetem kollégiumait

koronavírus utazás

Szlovákia felkerült az Egyesült Királyság „vörös listájára”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.