VIDEÓ: Hársfát ültettek a koronavírus áldozatainak emlékére

Hársfát ültettek a koronavírus áldozatainak emlékére
Érsekújvár |

A Szent József köztemető nagykeresztjénél kedden kora délután hársfát ültettek, ilyen módon emlékeztek a koronavírus-fertőzésben elhunyt áldozatokra.

Érsekújvár önkormányzata és a Valós Áldozatok Polgári Társulás közös kezdeményezése ültettek fát és emlékeztek a pandémia áldozataira a mindenszentek ünnepét és a halottak napját megelőző időszakban. A koronavírus-járvány mintegy tizenötezer áldozatáról más városokban is megemlékeznek az egyedi emlékhelyek kialakítására irányuló országos projekt keretében. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy a koronavírus kéretlenül és váratlanul tört rá a lakosságra mintegy két évvel ezelőtt, próbára téve az egészségügyet, a gazdaságot, az emberközi kapcsolatokat. A felszólaló kiemelte, a mintegy 13 ezer fertőzésben elhunytak mind-mind valakinek a hozzátartozói, értékes emberek voltak. Emlékezzünk rájuk nagy tisztelettel, ugyanakkor tisztelegjünk azon egészségügyi dolgozók előtt is, akik ebben a rendkívüli helyzetben mindent tőlük telhetőt megtesznek. Lucia Ďurajková elmondta, testvérével, Lenkával együtt hozták létre a támogató csoportot a közösségi oldalon, majd a Valós Áldozatok Polgári Társulást, miután édesanyjuk elhunyt koronavírus-fertőzésben.

„Társulásunk célja volt elérni, hogy a napi tudósítások, statisztikai adatok ne csak számok legyenek, vagy elhunytakként beszéljenek a koronavírus áldozatairól. Idővel elértük, hogy az egészségügyi minisztérium és a sajtó képviselői is elkezdték használni híradásaikban az áldozatok kifejezést. A kórházakban sikerült elérnünk, hogy a koronavírus-fertőzés végső stádiumában lévőket meglátogathassák a hozzátartozóik, amire nekünk már nem volt lehetőségünk. Ez a gesztus a betegnek és a hozzátartozónak is egyaránt sokat jelent

– hangsúlyozta Lucia Ďurajková.

A hársfa szív alakú levelei mindig emlékeztetni fognak az áldozatokra. Virága hatékonyan gyógyítja a légzésszervi megbetegedéseket, ezért esett a szervezők választása a hársfára.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?