Háromszáz új műszert vásárolhat az érsekújvári kórház

Érsekújvár
Érsekújvár |

A Korszerű Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet európai uniós projekt megvalósítását tavaly novemberben kezdték meg az egészségügyi központban. Mára megérkeztek az első műszerek az egyes osztályokra. Az érsekújvári kórház vezetés elmondta, hogy a 15 195 431,14 eurós beruházásból mintegy 8 millió euró jut 19 orvosi szakterület műszaki fejlesztésére. 

Ľubica Bartošová, a kórház gazdasági igazgatója elmondta, az átépítési, illetve felújítási munkálatokra csaknem 6,6 millió eurót fordít az egészségügyi központ vezetése. 

Műszercsere lesz

A kórház minden részlegén lecserélik az elavult, nagyon rossz műszaki állapotban lévő vezetékeket, majd megkezdik a régi liftek bontását és az újak felszerelését. Végül új padló- és tetőburkolatot, valamint energiatakarékos megvilágítást szerelnek fel. Danczi Zoltán egészségügyi igazgatótól megtudtuk, több mint háromszáz korszerű egészségügyi műszert vásárolhat a kórház, az első berendezésekre már lezajlott nyolc közbeszerzési eljárás. Tíz EKG-holtert (EKG-elektrokardiográfia, a szívritmuszavar diagnosztizálására alkalmas hordozható berendezés), a műtőtermekbe és az egyes osztályokra szonográf berendezéseket vásároltak, új urológiai műszereket vettek, valamint az ízületek tükrözésére alkalmas gépet és laparoszkóp berendezést. Infúziós pumpákat, gerincműtétek során alkalmazott mikroszkópokat, ortopédusok által használt fúrógéprendszereket rendeltek. A legújabb típusú mikroszkópokkal és különféle vizsgálati eszközökkel látják el a kórház patológiai részlegét. 

Csecsemőosztály 

Az érsekújvári kórháznak 18 fekvőbetegrészlege van 660 ággyal, valamint tíz olyan részlege, ahol közös berendezéseket használnak a vizsgálatok során. Hatvan általános és specializált rendelő működik az egészségügyi központban. A kórház műszaki felszerelésére, új berendezések vásárlására 8 607 000 eurót fordíthat a kórház vezetése. 


Bruno Rudinský professzor, a projekt menedzserre elmondta, az új sterilizációs berendezés beépítése némi átalakítást igényel majd a kórház érintett részlegén. Nem kis változások várnak a kórház Neonatológiai Klinikájára, tizennégy vadonatúj inkubátor, tizennyolc csecsemőket monitorozó komplex berendezés kerül az osztályra. „Nem működhet egy kórház több mint húszéves berendezésekkel. Certifikált gépekre van szükség, amelyekkel kíméletesebben lehet elvégezni a vizsgálatokat, csökken a radiáció és pontosabb a diagnosztizálás. A kórház egészségügyi alkalmazottai elégedettek, motiválja őket az új berendezések kezelésével járó továbbképzés lehetősége. Azok az orvosok, akik munkát keresnek is fontosnak tartják, hogy jól felszerelt kórházban dolgozhassanak. Ezen a nemzetiségileg vegyes területen igyekszünk megtartani a szakképzett orvosokat és elérni, hogy a betegek is elégedettek legyenek a kezeléssel” – hangsúlyozta Bruno Rudinský. 

A jelenlegi nagyszabású beruházást várhatóan 2021 őszén fejezik be az érsekújvári kórházban.

A korai diagnosztizálás

Jakubovich Zoltán, a Neurólgiai Klinika főorvosa az osztályukon mutatta be egy éppen vizsgált páciens beleegyezésével a napokban érkezett műszer használatát. Korábban heti két alkalommal volt lehetőségük az ideggyógyászati osztály szakembereinek arra, hogy kivizsgáltassák betegeiket az egészségügyi központ jócskán elavult központi berendezésein.

„Most már itt az osztályon vizsgálhatjuk ki a betegeinket, érszűkület esetén fontos a korai diagnosztizálás. Ha már az ultrahangos vizsgálat során észleljük a problémát, egy másik specializált osztályra küldhetjük a beteget további gyors kezelésre. A gép, amit kaptunk a klinikára, egy ultrahangos kivizsgálásra alkalmas berendezés. Lehetőséget ad a nyaki főütőerek és a koponyán belüli erek kivizsgálására. A szondák lehetővé teszik a perifériás idegrendszer vizsgálatát, amire információim szerint Szlovákiában nem sok kórházban van lehetőség”

– hangsúlyozta Jakubovich Zoltán főorvos.

A vizsgálat egyszerű, bármikor megismételhető és nem ártalmas a szervezetre. Jakubovich Zoltán elmondta továbbá, hogy évi 800–1000 vizsgálatot végezhetnek el a klinikán ezzel a műszerrel. A gép számítógépes rendszere megőrzi a korábbi eredményeket, amelyeket a szakember összevet az újabb vizsgálat eredményeivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?