Harminc év után ismét felütötte fejét a Q-láz Szlovákiában – keresik a forrást

Q-láz

A Privigyei járásban, Rásztony (Ráztočno) településen több tucat lakos került kórházba tüdőgyulladás miatt, és bár a betegek állapota időközben javult, a fertőzés forrása továbbra is rejtély

A szakemberek szerint a kór állatokról terjed emberre, de hogy pontosan honnan indult a járvány, még senki sem tudja – közölte a Markíza televízió.

A helyi nagyállattartó telepeken elvégzett vizsgálatok nem hoztak eredményt, a szarvasmarhák, juhok és kecskék egészségesek. „Onnan nem sikerült azonosítani a fertőzés forrását” – erősítette meg Igor Podoba, a helyi Állategészségügyi Hivatal vezetője. A kutatás ezért most a kisebb gazdaságok felé fordul.

A Q-láz ritka betegség, és generációk óta nem találkoztak vele a térségben. A higiénikusok nem zárják ki, hogy a kórokozó a levegő útján terjedt, sőt, az sem kizárt, hogy egy elhullott állat teteméből indult ki a fertőzés. „Nagyon nehéz kideríteni a pontos eredetet” – fogalmazott Zuzana Tornócziová, a járási Közegészségügyi Hivatal vezetője.

Bár a terepen tovább folyik a nyomozás, a kórházakból egyelőre biztató hírek érkeznek. Az elmúlt napokban nem került újabb beteg a közeli bajmóci intézménybe, és a korábban kezelt pácienseket már hazaengedték. A szakértők szerint amíg a forrást nem találják meg, addig fennáll a kockázat.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?