Csökken a szennyeződés a Sajóban, a folyó színe is megváltozott

1
Alsósajó |

Haladnak a munkálatok az alsósajói bányában, melyek célja a bányavíz beáramlásának megállítása a Sajóba. A bányatérségben bevezetett intézkedések már hozzájárultak a szennyeződés enyhüléséhez, azaz változik a folyó színe, valamint a vas- és arzéntartalma is csökken – közölte Karol Weis, az állami tulajdonú Rudné bane vállalat igazgatója a TASR hírügynökséggel.

A szennyezett bányavizek kifolyásának megoldására irányuló munkálatok tavaly nyáron kezdődtek Alsósajón. 2024 végén további komplex munkák kezdődtek a föld alatt, melyek elvégzésére a Rudné bane vállalat kapott megbízást.

Elsősorban egy névtelen akna szigetelését végeztük el, amelyen keresztül a víz közvetlenül a bánya mélyebb szintjeibe áramlott, ahol mineralizálódott. Ez már most jelentős pozitív változásokat eredményezett. Nagy mértékben sikerült megerősíteni a bánya szerkezetét az összeomlás ellen, és elkészült az elvezető csatorna a Manó és Jozef tárnákon keresztül

 – részletezte Weis.

Az igazgató elmondása szerint az utóbbi hónapokban javult a helyzet. Csökkent a kifolyás mennyisége és a víz kémiai összetétele is enyhült. 

A Gabriela aknából kifolyó víz mennyisége is csökkent. 2024 áprilisában még közel 5 liter/mp volt, jelenleg körülbelül 2,38 liter/mp. A folyó színe jelentősen megváltozott, és a vas- és arzéntartalom kimutathatóan csökkent

 – tette hozzá Weis.

A jelenlegi munkálatokat a közbeszerzés eredményeként az Elgeo-Banská és a Hornonitrianske bane Prievidza cégek alkotta konzorcium végzi. A megvalósítás várhatóan június második feléig befejeződik. 

A munkálatok során több biztonsági kockázatot is azonosítottunk, amelyek további beavatkozásokat igényelnek – ezeket kizárólag a megtakarított forrásokból fedezzük

 – mondta.

A Rudné bane a szennyezés kezelésének részeként a víz szabályozását biztosító technológia kiépítését is előkészíti. Már megtörtént a szükséges telkek felvásárlása.

Jelenleg folyamatban van az engedélyezési eljárás az érintett bérleményeken található fák kivágásáról, megtörtént a geodéziai mérés is a megközelítő út nyomvonalán, és elkezdődött a projekt dokumentációjának előkészítése az engedélyeztetési folyamatokhoz

 – foglalta össze Weis.

A Sajó folyó szennyezése 2022 februárjától tart, amikor a volt Siderit bányavállalat alsósajói vasércbányájából megindult a bányavíz kiömlése. A vízminták már az elején kimutatták a vas-, mangán- és szulfáttartalom határérték feletti szintjét, valamint arzén jelenlétét. 

A kormány 2024 júniusának elején 1,5 millió eurót különített el a helyzet megoldására.

A Rozsnyói, Rimaszombati és Nagyrőcei járásokban – ahol átfolyik a Sajó – továbbra is érvényben van a kormány által kihirdetett rendkívüli helyzet.

Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk

Az elmúlt években a Sajó szennyezésének ügyével a környezetvédelmi rendőrség is foglalkozott. A nyomozó azonban 2024 áprilisának végén megszüntette az eljárást, azzal az indoklással, hogy a bányavíz kifolyása előre nem látható esemény és rendszerszintű meghibásodás következménye.

A környezetkárosítás mértékét a rendőrségi nyomozás több mint 357 millió euróra becsülte. A bejelentést tevő Rozsnyói Horgászegyesület azonban nem ért egyet a rendőrség döntésével, és panaszt nyújtott be.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?