A közel ötvenéves épületbe csak tavaly vezették be a gázfűtést, addig szénnel és fával tüzeltek.AlsószeliModernizálták a helyi egészségügyi központ fűtőrendszerét, bevezették a gázt az épületbe, ahol három orvos rendel, és eddig fával és szénnel tüzeltek.
Gázzal fűtenek az egészségügyi központban
A közel ötvenéves épületbe csak tavaly vezették be a gázfűtést, addig szénnel és fával tüzeltek.
Alsószeli
Modernizálták a helyi egészségügyi központ fűtőrendszerét, bevezették a gázt az épületbe, ahol három orvos rendel, és eddig fával és szénnel tüzeltek. A beruházást önköltségből finanszírozták, közel 16 ezer euróba került.
„Eddig szénnel és fával tüzeltünk az egészségügyi központban. Egy alkalmazottnak mindig felügyelnie kellett a folyamatot, vasárnaponként már hajnalban kelnie kellett, hogy másnapra ki tudja fűteni az épületet” – mondta Kovács Lajos, Alsószeli polgármestere. Fával és szénnel nem tudták mindig kifűteni az épületet. „Október közepén kiépítettük a gázrendszert, gázcsatlakozást húztunk. Új kazánt és új radiátorokat szereltünk fel az épületben. A beruházást önköltségből valósítottuk meg, közel 16 ezer euróba került. Egy hét alatt elvégeztük a munkát. Az orvosok ez idő alatt nem rendeltek, szabadságukat töltötték” – fejtette ki a polgármester. – „Nyáron még a falak viszszaállítása és festése vár ránk, amelyet a fűtési szezon miatt nem sikerült rögtön megoldanunk.” A fűtésért felelős dolgozó továbbra is fűtőként szerepel a nyilvántartásban, ő felügyeli a kazán működését és ő fűt a középületekben. A közel ötven éve működő egészségügyi központban három orvos rendel: egy gyerek-, egy általános és egy fogorvos. „A gyógyszertár is az épületben van, ide már régen bevezették a gázfűtést” – tette hozzá a polgármester.
Eddig elsősorban pénzhiány miatt nem tudták bevezetni a gázt az egészségügyi központba. Az is gondot okozott, hogy az épület nem a községé volt, néhány éve rendezték a problémát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.