Galánta idén többet költ a sportra

galánta illusztráció
Galánta |

A város képviselő-testülete megszavazta az idei költségvetést. A sportra háromszor annyit költenek 2020-ban, mint a kultúrára.

A februári ülésen a képviselők egyhangúlag megszavazták a kulturális bizottság által benyújtott javaslatot, amely alapján 64 ezer euró jut a költségvetésben a kulturális szervezetek, 4 ezer euró a vallási gyülekezetek és egyházi szervezetek támogatására. 

Nem mindenki elégedett
Peter Paška polgármester elmondta, bizonyára nem minden társulás és szervezet lesz elégedett a megítélt támogatás összegével, mivel idén kevesebb jut a kultúrára, mint tavaly, de véleménye szerint Galánta olyan város a környéken, ahol nagyon bőkezűen osztják szét a támogatásokat. Miroslav Psota, a város alpolgármestere az ülésen rákérdezett, hogyan döntött a bizottság a Shalom Polgári Társulás korábbi támogatási kérelméről. A polgármester kifejtette, a társulás támogatást kért az egykori galántai zsidó hitközség történetét bemutató állandó kiállításra, illetve egy makett elkészítésére, amelyet a városháza előcsarnokában helyezne el. A szervezetnek, ugyan az igényeltnél kisebb összegben, de odaítélték a támogatást.

200 ezer sportra
A februári ülésen jelen levő képviselők közül egy kivételével mindnyájan támogatták a művelődés, a képzés és a sport fejlesztéséért felelős bizottság javaslatát, mely szerint 218 ezer euró támogatást oszt szét a város a sportszervezetek között, és 2 ezer euróból kiadványt készíttet a Galántán működő klubokról, sportszervezetekről, hogy a lakosok minden információt megtaláljanak egy helyen megtaláljanak arról, hol lehet Galántán sportolni. 
Szelle Zoltán, a bizottság elnöke hangsúlyozta, a támogatások elosztásánál leginkább azt tartották szem előtt, hogy olyan szervezetek kapjanak támogatást, amelyek a fiatalokkal való foglalkozást tartják a legfontosabbnak. 

Milan Bičan képviselő a helyi futballklubbal kapcsolatban kifejtette, megengedhetetlen, hogy egy klubnak azért kell aggódnia, miből tudja majd fenntartani magát, ezért fontos, hogy megkapja a szükséges támogatást. A galántai focira kétszer annyi pénzt szántak, mint korábban, ezért nem szabad megengedni, hogy valaki azzal fenyegetőzzön a vezetők közül, hogy otthagyja a klubot. 

Aránytalan pénzosztás
Takáč Zsolt képviselő egyetértett azzal, nagyszerű, hogy minden évben emelkedik a sportra szánt támogatás összege, de többször kapott olyan visszajelzést az egyes sportszervezetektől, hogy nem igazságos az elosztás. Példaként Tomi Kid ökölvívó-akadémiáját és a floorball-játékosokkal foglalkozó Futbalandia szervezetet említette. „Az előbbi 11 ezer, az utóbbi 9 ezer euró támogatást kapott. Elismerem, hogy a floorball új, egyre népszerűbb sportág, és a támogatás nagy része a pálya elkerítésére kell, de összehasonlítva az ökölvívással, amely országos szövetségbe tömörülve működik, talán aránytalan a támogatás összege” – vetette fel a képviselő. Úgy vélte, az összes szervezetnek olyan megoldást kellene találni, hogy ha a város eszközök, sportszerek megvásárlását támogatja, biztosítani kellene, hogy ne forduljon elő, ha később valamelyik szervezet elhagyja Galántát, magával vihesse ezeket az eszközöket.

Takáč Zsolt másik javaslata az volt, hogy a sportszervezetek által működtetett pályákat, illetve az általuk használt sportszereket a városi iskolák tanulóinak, diákjainak is rendelkezésére lehetne bocsátani, hogy minél többen kihasználhassák azokat. 
A polgármester annyival egészítette ki, hogy 170 gyermek jár floorballra. A sportszerekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, például a galántai dzsúdósoknak is van saját felszerelésük és Tomi Kidnek mobil ringje, de nem tart attól, hogy azokat Galántán kívül fogják használni. Arra azonban ígéretet tett, hogy a támogatási szerződésbe belefoglalják azt a kitételt, hogy a támogatásból megvásárolt eszközöket nem szabad a városon kívül használni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?